SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A gyalogló munkaállomások növelik a fizikai és a szellemi egészséget

Családinet [cikkei] - 2014-10-30
A gyalogló munkaállomások növelik a fizikai és szellemi egészséget egy amerikai kutatás szerint.

A gyalogló munkaállomások nemcsak a fizikai erőnlétet javítják a munkanap során, de kedvező hatással vannak a dolgozók szellemi egészségére is - derítették ki az Indianai Egyetem és a Indianapolisi Purdue Egyetem (IUPUI) pszichológia tanszékének tanárai és diákjai. 
    
"Az eredmények szerint a gyalogló munkaállomásoknak, függetlenül a vizsgált egyén edzettségétől és testtömegindexétől, komoly jótékony hatásuk van. Még akkor is, ha valaki nem edz és túlsúlyos, már rövidtávon is mind fizikai, mind pszichológiai előnyöket fog tapasztalni" - magyarázta Micheal Sliter, a tanszék tanársegéde. 
    

A kutatás során 180 személyt vizsgáltak, akiknek számítógépes feladatokat kellett ellátniuk a négy különböző (gyalogló, álló, kerékpáros és ülő) munkaállomás egyikén. Eredményeik szerint a gyalogló munkaállomáson dolgozó személyek éberebbek és elégedettebbek voltak, kevesebb stresszt és unalmat mutattak, mint társaik. 
    
Érdekes, hogy a kerékpáros munkaállomást használók kevesebb elégedettségről és gyengébb teljesítőképességről tettek tanúbizonyságot. 


    
Sliter jelenleg olyan kutatást tervez, amely a gyalogló munkaállomások hosszú távú fizikai és pszichológiai előnyeit vizsgálja majd.
    
http://science.iupui.edu/news/walking-workstations-improve-physical-and-mental-health-while-building-healthier-workplace

Forrás: MTI

Fotó: commons.wikimedia.org

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja