SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Egészségesebb munkahely - jobb teljesítmény

Családinet [cikkei] - 2010-01-20
Egy munkahelyi egészségfejlesztési terv célja, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb emberek dolgozzanak egy empatikus légkörű, korszerű munkahelyen.

A megfelelő fizikális állapot, mentális és lelki kiegyensúlyozottság eredményeként már rövidtávon elkerülhető a tartós stressz, így csökkenhet a pszichoszomatikus megbetegedések száma. A lehetséges lépésekről dr. Budavölgyi Attila, az Oxygen Medical foglalkozás-egészségügyi szakorvosa beszélt.

Az egészség anyagilag is megéri

Néhány éve Amerikában zajlott egy Krónikus Betegségeket Megelőző Munkahelyi Program nevű kezdeményezés, amelynél az induláskor, 6 hét és fél év elteltével felmérték a dolgozók fizikai állapotát, táplálkozási szokásait és számos betegség rizikófaktorainak jelenlétét. Már a 2. mérés alkalmával tapasztalható volt, hogy a résztvevőknek csökkent a vérnyomása, a testzsír- és a koleszterinszintje. Ezen felül a megkérdezettek 39 százaléka teljeskörűen változtatott életvitelén, tehát a munkahelyén kívül is egészségesebben táplálkozott és növelte a fizikai aktivitását. A prevenciós programokra szánt költség később az anyagiakban is megtérült: nőtt az egészséges munkavállalók teljesítménye, csökkent viszont a betegállományban töltött napok száma.  Ráadásul, mivel a dolgozók érezték, hogy a vezetőség is erőfeszítéseket tesz a jó közérzet biztosításáért, a személyes elköteleződésük is megnőtt a cég felé, és még inkább a közösség részének érezték magukat. Mindezen folyamatok pedig nyilvánvalóan hatékonyabb munkavégzést eredményeztek.


Lehetséges lépések:

  • Alternatív reformétrend a menzán

Jó lehetőség a munkavállalónak, ha maga döntheti el, marad-e a hagyományosabb étrendnél, vagy az egészségesebb, alacsonyabb zsír- és kalóriatartalmú, teljes értékű fogásokat választja. Ha mód van rá, sokan szavaznak a vörös húsok helyett fehérekre, a fehér kenyér helyett a teljes kiőrlésűre, a túl sok állati fehérje helyett a zöldségekre, vagy éppen a krémes süteményeket váltják fel friss gyümölcsökkel. Az eredmény nem csak a kilók csökkenésében, de az energikusabb fizikai állapotban is mérhető.

  • Mindennapos rövid, szervezett testmozgás

Ha a dolgozóknak van lehetősége akár az ebédidőben - még evés előtt - 10-15 percet tornázni, nem csak felfrissülnek, de beindítják a gyorsabb anyagcserét és egy kis gerinctornával megelőzhetik az ülőmunkával járó mozgásszervi elváltozásokat is. Ehhez pedig nem feltétlenül szükséges gyógytornász, egy szakember által felkészített, kellően lelkes kolléga is képes levezetni a nyakra, a vállra, a gerincre koncentráló gyakorlatokat. A munkavégzés ily módon történő megszakítása a képernyős munkahelyeken gyakran fellépő szempanaszokra is jótékony hatású.

  • Ülőlabdák és térdeplőszékek biztosítása

Ahhoz, hogy stabilan ülhessünk a labdán, folyamatosan egyensúlyoznunk kell, ami olyan kicsi, gerincközeli izmokat mozgat meg, amelyeket egyébként alig használunk vagy egyoldalúan terhelünk. Speciális gyógytornát is lehet rajta végezni. A térdeplő szék megpróbálja visszaállítani a gerinc normális görbületét, hiszen ahhoz, hogy normálisan tudjunk ülni rajta, előre kell billentetünk a medencét, és ki kell egyenesítenünk a hátunkat. Mindkét eszköz a gerincfájdalmak és deformitások megelőzését szolgálja.   

  • Kímélő monitorok

Ma már többféle szemkímélő monitor is forgalomban van, amelyek kevésbé ártanak a szemnek. Az ilyen monitorok a fényerőt és a kép egyéb beállításait automatikusan a helyiség fényviszonyaihoz és a képernyőn megjelenő tartalomhoz igazítják, így kiküszöbölik a szem megerőltetését. A számítógépes munkánál az is fontos, hogy hol helyezkedik el a monitor. Az a jó, ha enyhén lefelé kell néznünk, mert a nyakunknak és a szemünknek így a legkényelmesebb. A szemmagasságunknál feljebb elhelyezett képernyő használata megerőltető. Az optimális láthatóság érdekében rendszeresen érdemes szemészeti szűrésen részt venni, és szükség esetén szemüveget viselni. Mindemellett óránként érdemes egy kis szünetet is beiktatni.

  • Kommunikációs, konfliktuskezelő tréningek

A konfliktuskezelés és a megfelelő kommunikáció tanulható. Sőt, ez a képesség szinte elengedhetetlen ahhoz, hogy a főnök-beosztott viszony hatékonyan működjön. Az egyre komolyabb problémát jelentő mobbing (munkahelyi pszichoterror) is csak jól kommunikálni tudó munkatársak között kerülhető el.

  • Munkahelyi egészségszűrés

A munkahelyeken szervezett szűrések nem csak a dolgozók lojalitását növelik, de olyan, addig rejtett betegségekre is fény derülhet ilyen módon, amelyek tüneteket okozva már sokkal súlyosabb problémát, ezáltal kiesést jelentenének a munkából. A hagyományos fogászati-, látás- és hallásvizsgálatokon kívül ma már elérhető többek közt allergiavizsgálat, anyajegyszűrés, komplex kardiológiai vizsgálat, kihelyezett speciális szakorvosi vizsgálatok vagy akár stressz szintmérés is.

www.oxygenmedical.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja