SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Édesapja mentette meg a kislány életét egyetlen jó döntéssel

Juhászné Ráthgéber Réka [cikkei] - 2022-08-12
Rengeteg felemelő történetet lehet olvasni az interneten. Az olvasók szívét leginkább az állatos, kisgyermekes sztorik hatják meg a legjobban, hiszen mi sem lehet annál jobb, hogy egy látszólag menthetetlen gyermek felépül egy legyőzhetetlennek hitt kórból. Történetünk szereplője is hasonlón ment keresztül, ráadásul édesapjának egyetlen jó döntést kellett meghoznia, ami hozzásegítette őt egy új élethez.

Egy gyermeküket már elveszítették

Karen Rhodes és Paul Rybkin ugyanolyanok voltak, mint a többi, fiatal házaspár: szerettek volna szülőként kiteljesedni, így belevágtak a babaprojektbe. Kisfiuk azonban mindössze 36 órát élhetett, ugyanis születése után egy ritka kórt, policisztás vesebetegséget diagnosztizáltak nála, ami olyan súlyos tüneteket okozott, hogy az apró csecsemő szervei nem bírták a megterhelést. Ilyen esetben a vesében található, vizeletet képző csatornák nem nyílnak meg tovább a vesemedencébe, hanem vakon végződnek, így nem tud megfelelően kiürülni a szervezetből a felhalmozódott méreganyag. A fiatal pár természetesen nagyon elkeseredett, ám nem adták fel annak a reményét, hogy valaha szülők legyenek.
 

Öröklődő betegségről van szó

2013-ban Karen és Paul újra boldogságban úsztak, hiszen a feleség ismét teherbe esett, és minden problémától mentes volt a terhessége. Sajnálatos módon a szülés során kiderült, hogy a világra hozott kislány szintén policisztás vesebetegségben szenved, így ő is örökölte bátyja betegségét. A szülők nagyon megijedtek, és azonnal keresték a megoldást, valamint a lehetőséget arra, hogy hosszú és boldog életet biztosítsanak lányuknak.

A kis Maddy élete első másfél évét kórházban töltötte, doktorok és csövek társaságában. A gyermek rengeteget hányt, erőtlen volt, szinte mindig aludt volna, valamint a pocakja hatalmasra duzzadt a felgyülemlett méreganyagoktól. Mivel folyamatosan oxigént kellett a számára biztosítani, valamint féltek attól, hogy ki fog száradni, szerettek volna megoldást találni a problémára.
 

Felvették a donorlistára, de a segítség nagyon közel volt

Maddy szinte azonnal felkerült a donorlistára, de az orvosok féltek, hogy kifutnak az időből. Szerencsére a segítség nem várt helyről érkezett: a kislány édesapja ugyanis tökéletes donornak minősült, így szinte azonnal meg is kezdődtek a vizsgálatok, majd rövidesen a műtét is bekövetkezett. Karen nagyon aggódott mindkettőjükért, hiszen nem volt biztos, hogy a kislány túléli a műtétet, de minden jól alakult, így Maddy megkezdhette a gyógyulás felé vezető utat. Így majdnem 10 év elteltével teljesen egészséges, a hasa egy kicsit kerekebb, mint a többi gyereké, de ugyanúgy játszik és fejlődik, ahogy kortársai.

25 év múlva majd egy újabb transzplantációra lesz szüksége a kislánynak, azonban a szülők most még nem gondolnak erre: élvezik az életet, és örülnek, hogy tudtak segíteni a gyermeküknek.

Indexkép (illusztráció): Jonathan Borba képe az Unsplash.com oldalról

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja