SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Megelőző fogászati kezelések

Családinet [cikkei] - 2010-01-21
Gyakorlatilag nincs olyan fogászati probléma, amit egy jó szakorvos ne tudna helyrehozni. A letört, vagy elvesztett fog pótlására ma már számtalan módszer létezik, mégis szerencsésebb, ha kellő odafigyeléssel megelőzzük a bajt.

Ne csak a vészhelyzetek elhárításában kérjük fogorvosunk segítségét, forduljunk hozzá tanácsért a helyes fogápolással, a megelőzéssel kapcsolatban is.

Rejtett lepedékek
Becslések alapján a magyar átlagember a szükséges 4 helyett, évente csak 1 fogkefét használ el. Ezek után nem meglepő, ha azt állítjuk, hogy a helyes fogmosás lépéseivel kapcsolatban sem vagyunk tisztában, tehát, aki rendszeresen ügyel is a megfelelő szájhigiéné betartására, az sem biztos, hogy elkerülheti a fogszuvasodást.
A helyes fogmosás lépéseit könnyen elsajátíthatjuk plakkfestés segítségével. A plakkok a fogakon és a fogak közt képződő lepedékek, melyek még gondos fogápolás mellett is kialakulhatnak, s így hozzájárulnak a fogkő megjelenéséhez, a fog szuvasodásához, de ínygyulladást is okozhatnak. A plakkok színe a fogak színével megegyező, fehéres árnyalatú, ezért plakkfestés során, melyet közvetlenül fogmosás után végzünk, egy speciális, színes oldatot kenünk fel az összes fogfelszínre. A festék a lepedéket és fogkövet festi csak meg, eltérő mértékben, tehát a még friss lepedék világosabb színű, a régebbit pedig sötétebbre festi.

A helyes fogápolás elsajátítása
Sokan felnőttként sem vagyunk tisztában a helyes fogtisztítás lépéseivel, így a páciensek többsége meglepődik a plakkfestés eredményén. - magyarázza dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa. A látható lerakódásokat ezután fogkefe segítségével távolítjuk el, így megfigyelhetjük, hogy mely területeket kell ezután az otthoni fogápolás során különös gonddal kezelnünk. A szájápolási oktatás során megtanítjuk a fogselyem és fogköztisztító használatát is.


Ne a fájdalom vigyen fogorvoshoz
Az otthoni fogápolás mellett fogaink megóvása érdekében fél évenként akkor is javasolt fogorvosunkat felkeresnünk, ha semmilyen panaszunk nincsen.
A fogászati állapotfelmérés segítségével még idejében észrevehetjük a kisebb szuvasodásokat. A kezdődő, így ekkor még viszonylag kevesebb fogkő eltávolításával és a szájhigiéné ellenőrzésével megelőzhetjük az ínygyulladás és a fogágybetegségek kialakulását. Az állapotfelmérés során a fogorvos a fogak mellett a szájüreget is ellenőrzi, így - különösen dohányosok esetében - idejében felfedezhetőek a daganatos elváltozások is. A panoráma röntgen segítségével nem csak a fogak, de az őket körülvevő fog, az állkapocs ízület és az arcüreg állapotáról is képet kaphatunk, így a szájvizsgálat során esetleg rejtve maradt elváltozások, krónikus gyulladások is felfedhetővé válnak.

Szuvasodás megelőzés: barázdazárás
A fogak egyenetlen felszínén lévő barázdák nagy veszélyt jelentenek fogszuvasodás szempontjából. Az őrlőfogak rágófelszíni barázdáinak réseibe a fogkefe szálai gyakran már nem érnek el, így ezen a részen könnyen alakulhat ki fogszuvasodás. A barázdazárás során ezeket a vékony réseket töltjük fel folyékony tömőanyaggal, így megelőzhető, hogy a nehezen tisztítható barázdák elszuvasodjanak.

www.oxygenmedical.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja