Dédelgetés, ölbevétel, testmeleg - kihat a teljes további életükre

A szeretetet fizikai formában is ki kell mutatni

Az érintés olyan erős igénye a gyermeknek, mint a táplálás, vagy a róla való gondoskodás. Egészséges szellemi állapot, jó megküzdési taktikák, együttműködési készségek, kötődések nem tudnak kialakulni a gyermeki lélekben, ha a fejlődése során nem kapott tőlünk elég simogatást. A szülői törődés nem merülhet ki abban, hogy a testi szükségleteket biztosítsa. Sőt! Még a szeretet sem elég, azt ki is kell mutatni! De még az sem elég: fizikai formában is ki kell mutatni.

Ölbevétel, felemelés, birkózás, lovagoltatás, döcögtetés, duccolás (fejek összekoppintása), talicskázás, eszkimópuszi, simogatás, nyakba vétel, repülőjáték… Kimeríthetetlen a tárháza azoknak az érintési formáknak, melyekkel a testmeleget, a bőr-bőr kontaktust átadhatjuk a gyermekünknek, akiben ennek hatására varázslatos hormonális és idegrendszeri folyamatok indulnak el.

Így hat a testünkre az érintés

Az érintés hatására kötődési hormonok termelődnek, az idegeket a bőrt érő nyomás működésbe hozza, stimulálja az izomzatot, serkenti a légzést és az emésztést is. A bőr hőmérséklete, a szívverés és a légzés is stabilabbá válik az örömteli érintés esetén, és a vércukorszint kissé magasabbra emelkedik. Az ölelés csökkenti a stresszhormonok szintjét, miközben elősegíti az agyi érési folyamatokat, fejleszti a kognitív képességeket. Az emberi melegség olyan sejtek keletkezését is ösztönzi, melyek a vírusok legyőzésében vannak segítségünkre.

A korai kötődés jelentőségéről, és a későbbi társas kapcsolatokra gyakorolt hatásáról nem mindig vélekedtek így. A múlt századelő meghatározó pszichológusa, Freud szerint a csecsemő kötődése csupán a biológiai szükségleteit, főleg az éhségét kielégítő személy felé alakul ki, és teljesen független az egyéb megnyilvánulási formáktól, mint amilyen például az ölbe vétel, vagy a lovacskáztatás. Harry Harlow (1905-1985) amerikai pszichológus nem értett egyet ezzel az elmélettel, és ellenőrizni szerette volna laboratóriumi körülmények között, kimutatható eredményekkel a saját igazát.

A drótanya-szőranya kísérlet megdöbbentő tanulságai

Harlow a sok vihart kavart, de számos fontos következtetés levonására alkalmas híres drótanya-szőranya kísérletét az 1960-as években kezdte, a születésük után anyjuktól elválasztott rhesus majmokkal. Harlow a kismajmokat ketrecbe zárta két élettelen bábuval: az egyik drótanyagból volt, a másik frottírból, amelynek kellemes érintése, melegsége volt. A megfigyelt kismajmok függetlenül attól, hogy a táplálékot melyik pótanyától tudták igénybe venni, csak a „szőranyá”-n csüggtek, hozzá menekültek, ha féltek, és hosszú órákat töltöttek rajta, fejüket a frottírhoz simítva. Ha csak a drótanyánál találtak táplálékot, akkor annak elfogyasztása után rögtön visszapártoltak a szőranyához, és elválasztás után is szívesebben nézték a szőranya képét, mint a drótanyáét. Freud elmélete ezzel megdőlt, a majmok nem ahhoz kötődtek, aki enni adott nekik, hanem ahhoz, aki melegséget…

A kis majmok több esetben még a táplálékkal szemben is inkább a bújás lehetőségét választották.

A kísérlet további szakasza még izgalmasabb fejleményeket hozott. Egy játszószobát hoztak létre olyan kismajmok számára, melyeknek egy része szőranyán nevelkedett, a másik része pedig érzelmileg steril színtéren, a drótanya társaságában töltötte életének első heteit, majd összeengedték a szőrös kicsiket. A majmok számára a helyzet új volt és félelmetes, hiszen nem találkoztak eddig a közösséggel.

A szőranyán nevelkedett kismajmok megbirkóztak a helyzettel, óvatosan közeledtek társaikhoz, nyitottak voltak az ismerkedésre. A drótanyák gyermekei feszültekké váltak, nem is próbáltak barátkozni a többiekkel, zaklatott lelkiállapotuk pedig néhány esetben agresszióban nyilvánult meg.

A kismajmok további élete is rendkívül tanulságosan alakult. A szülőtől megfosztott, élettelen majombábukon nevelkedett majmok ivarérett korukban is visszahúzódtak a kapcsolatoktól és a szexualitástól is, így alig születtek utódaik. Abban a néhány esetben, amikor ez mégis megtörtént, mind a szőranya, mind a drótanya neveltjei rossz szülőknek bizonyultak, nem gondoskodtak az utódukról, sőt, a drótanyán nevelkedettek erőszakossá is váltak saját kicsinyeikkel szemben.

Harlow kísérletének fő bizonysága, hogy a társak közé való beilleszkedés sokkal jobban sikerül azoknak a kicsiknek, akik a dédelgetés, testközelség, fizikai kontaktus lehetőségét megkapták, akiket pedig megfosztottak tőle, azoktól a későbbi kötődés lehetőségét vették el. Az érintés nélküli tárgyias környezetből jövő kismajmok társas közegben a saját dühük kiszolgáltatottjaivá váltak, és végtelenül szomorú tanulság az is, hogy sohasem válhattak jó szülővé. A drótanya gyermekei maguk is sivár és fémes drótanyává alakultak, így végtelenítve szomorú történetüket…

A drótanyaság sémája volt egyetlen örökségük, ezt adták tovább.

Természetesen nem vagyunk majmok, és nem „majomszeretetre” van szüksége a gyermekeinknek. De Harlow óta több kísérlet is igazolta, hogy a korai kötődés hiánya mentálisan és egészségileg is visszaveti az ember gyerekét is. Melegségre és simulásra vagyunk huzalozva, ez indítja be a világra való kíváncsiságunkat, érdeklődésünket.

Harlow kísérlete egyben az állatfelszabadítási mozgalom kiváltó oka is volt Amerikában. Érthető okai vannak ennek. Aki megnézi a kísérletről készült filmfelvételeket, ma is nehezen tudja visszatartani a könnyeit a drótanyán lógó vigasztalan kis lények láttán.

Az érintés létfontosságú. Érintés nélkül élni sivár drótemberekké teszi az embert. Ezért egyetlen alkalmat se mulasszunk el, ha test-test kapcsolatba léphetünk a gyerekünkkel. Simogassuk, ringassuk, lovagoltassuk, játsszunk mozgásos-mondókás játékokat, adjunk közelséget, melegséget, elégítsük ki a bőréhséget ugyanúgy, mint a gyomor szükségleteit.

A becézgetés, dédelgetés, ölelés egész világokon átívelő hatalom: tovább ér, mint a vagyon, vagy a fegyverek.

Indexkép: Depositphotos.com