SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A technológia sosem fogja helyettesíteni a szeretetet

Németh Noémi [cikkei] - 2015-11-05
A minket körülvevő gépek egyre egyszerűbbé teszik az életünket. Elvégzik helyettünk a mindennapi feladatokat, mosnak, mosogatnak, felszívják a port, megmutatják az utat, és még hosszasan sorolhatnánk. Egy dolgot azonban sosem fognak tudni helyettesíteni: az emberi érzéseket, a szeretetet.

Sokszor úgy érezzük, a gépek nélkül már nem is tudnánk létezni - azon dolgozunk, kommunikálunk, gépekkel takarítunk, hűtjük az ételt, melegítjük az ételt, közlekedünk velük. Ha valamilyen oknál fogva el lennénk vágva a modern technológiánál, ha pár napos áramszünet lenne az egész világon, minden lebénulna és óriási káosz venné kezdetét. 

De egy kisbabát még egyáltalán nem érdekel a virtuális világ, a mese a telefonon. A filmen látható bepánikolt apuka bárhogy is próbálkozik, be kell látnia, hogy a telefon segítségével sehogy sem tudja lenyugtatni kisbabáját. Szerencsére! Ha sikerülne neki, akkor már ki is jelenthetnénk, hogy idővel semmi szükségünk nem lesz egymásra, mindent meg tudunk majd oldani néhány billentyű és gomb lenyomásával. De nem mondunk ilyet, mert a másik ember közelségét és szeretetét soha, egyetlen szerkezet sem fogja tudni pótolni.

Elgondolkodtató 2 perces kisfilm. 

Forrás: www.youtube.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Kicsoda "Zsolt bácsi"? Megdöbbentő vallomások a magyar gyermekvédelem legsötétebb titkairól

Szülőként a legrosszabb rémálmunk, ha a gyermekünket bántódás éri. De mi történik akkor, ha pont azok bántják a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek a védelmezésük lenne a feladatuk? Juhász Péter legújabb tényfeltáró videója olyan rendszerszintű visszaélésekre világít rá a magyar gyermekvédelemben, amik mellett egyszerűen nem mehetünk el szótlanul.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja