SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Újra itt az Anyatejes Táplálás Világhete: ezért pótolhatatlan a szoptatás

Családinet [cikkei] - 2019-07-30
Az Egészégügyi Világszervezet először 1992-ben nyilvánította
augusztus 1-jét az Anyatejes Táplásás Világnapjává, mellyel egy időben kezdetét veszi az anyatejes táplálás világhete is. A Világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára, valamint arra, hogy az anyatejes táplálás több, mint a gyermek etetése. A Világnaphoz Magyarország 1993-ban csatlakozott, ennek apropóján pedig országszerte változatos programokkal és előadásokkal várják a szakemberek a kisgyermekes családokat. De miért is lényeges, hogy a gyermek legalább féléves koráig csak anyatejet kapjon és milyen szerepe van szoptatásnak a táplálás mellett?

Az anyatejben rengeteg ásványi anyag, vitamin, életfontosságú ellenanyag és alkotóelem található, így ez a legideálisabb táplálék a kisbabák számára. A benne lévő összetevőknek köszönhetően minőségileg és mennyiségileg is biztosítja a gyermek idegrendszerének és fizikumának megfelelő fejlődést, amely a kisbabák első életévében a leggyorsabb, összetétele a csecsemő igényeihez alkalmazkodva folyamatosan változik, még a szoptatás
során is: először hígabb, könnyebben szívható, majd sűrűbbé válik. Így biztosak lehetünk abban, hogy kisbabánk minden életszakaszban a számára szükséges táplálékot kapja"
- mondta Dr. Kerepesi Judit, a Budai Egészségközpont nőgyógyász szakorvosa.


Hogyan védi az anyatej az újszülötteket?

  • Csökkenti az újszülöttkori sárgaság esélyét.
  • A benne található ellenanyagoknak köszönhetően erősödik a gyermek immunrendszere.
  • Ellenállóvá válik a gyermek a betegségekkel szemben.
  • Védelmet nyújt az allergiás megbetegedések kialakulása ellen.
  • A gyermek mindig megkapja a számára szükséges mennyiségű folyadékot és minőségű táplálékot.
  • A szoptatás nemcsak a testi táplálékigényt elégíti ki, hanem a lelki egészséghez, a pszichés fejlődéshez is hozzájárul.

A szoptatás azonban nemcsak a gyermekekre, de az édesanyákra is jótékony hatással van. Segít például a szülés utáni felépülésben, illetve hozzájárul az eredeti testsúly minél korábban történő visszanyeréséhez. Csökkenti az anyukák daganatos megbetegedéseinek - mint például petefészekrák vagy emlőrák - kialakulásának kockázatát, valamint a szülés utáni depresszió kialakulásának esélyét is.


Anyatej már az első órában is

Szerencsére már a legtöbb intézményben lehetőség van az ún. aranyórára, amely meghatározó az anya és a gyermek kapcsolatának alakulásában. Ebben az egy órában a kisbaba az édesanyja testén piheni ki a születés közbeni fáradalmakat, miközben bőr-bőr kontaktusban vannak, hallja és érzi a jól ismert szívhangot. A felszabaduló hormonoknak köszönhetően a kisbaba egyre éberebbé válik, mozgolódni kezd és nagyjából fél óra elteltével az anyamell felé kúszik, körülbelül egy óra múlva pedig önállóan képes a szopásra, amely serkenti a tejtermelést. Az előtejből minden csepp kincs a baba számára, hiszen fontos immunerősítőket tartalmaz. Ráadásul enyhe hashajtó hatása is van, amely segíti a magzatszurok és a felhalmozódott bilirubin távozását, így segíti elkerülni az újszülöttkori sárgaságot.


Hogyan termelődik az anyatej?

A tejet a mellben mélyen elhelyezkedő tejhólyagocskák falát képező sejtek termelik. Azokat apró hajszálerek hálózzák be, a sejtek pedig a vérből választják ki, és a vér összetevőiből alakítják át a tejhez szükséges anyagokat. A tejtermelést megindításában nagy szerepe van a prolaktinnak, az inzulinnak, a mellékvesekéreg hormonjainak és a pajzsmirigyhormonoknak is. A születést követen a méhlepény leválása után 1,5-3 nappal megtörténik a tejbelövellés, innen kezdve pedig a baba annyi és olyan mennyiségű anyatejet kap, amire szüksége van.


Meddig szoptassunk?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint 6 hónapos kort követően ahhoz, hogy a csecsemő táplálkozási szükséglete ki legyen elégítve, megfelelő és biztonságos kiegészítő táplálékot kell kapnia, miközben a szoptatás folytatódjon kétéves korukig vagy azon túl. Ez további egészségügyi előnyökkel jár a gyermek számára. Ilyen például a hirtelen csecsemőhalál kockázatának csökkenése, magasabb intelligencia, középfülgyulladás gyakoriságának csökkenése, fogbetegségek, későbbi elhízás, asztma, ekcéma, cukorbetegség és még számos egyéb rendellenesség kisebb valószínűsége. Érdemes tehát a szoptatást addig folytatni, amíg az a gyermek és az anya számára egyaránt jólesik.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: badarsk / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja