SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szoptatás mellett halt éhen egy édesanya kisbabája - szeretné, ha minden szülőhöz eljutna az üzenete

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-10-20
Megrázó történetet osztott meg egy édesanya, akinek kisbabája mindössze 19 napig élt. Azóta egy alapítvány szóvivőjeként az a célja, hogy eljuttassa az emberek felé azt az üzenetet, hogy nem kell mindenáron csak és kizárólag szoptatni, ha indokolt, tápszert is lehet, sőt kell is adni. A nőnek azóta még két gyereke született, akiket anyatejjel és tápszerrel is táplált. Azt szeretné, ha senki nem esne abba a hibába, mint ő.

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas.
Szoptatás mellett halt éhen egy édesanya kisbabája - szeretné, ha minden szülőhöz eljutna az üzenete

/Kiemelt képünk illusztráció/


"Ha csak egy üveg tápszert is adtam volna neki, még mindig élne" 

2012-ben Jillian Johnson megszülte első babáját, akinek a Landon nevet adták férjével. A baba azonban tizenkilenc nappal később meghalt.

Halálának oka a kiszáradás. Hiába szoptatta ugyanis az édesanya a csecsemőt, hiába töltött a pici órákat a mellén, mégis éhenhalt. Pedig az ápolónők és a szoptatási tanácsadók is úgy látták, hogy minden rendben van. 

"Ha csak egy üveg tápszert is adtam volna neki, még mindig élne" - az édesanya blogbejegyzése azonnal elterjedt a világhálón, a The Washington Posttól a People-ig számos honlapon megjelent.
 


 

Az anya elmondta, hogy bár nehezen indult a szoptatás, mindenki azt mondta neki, hogy tartson ki, a baba rá fog érezni, és nem lesz semmi baj. Amikor azonban hazavitték a kicsit, kék volt a bőre és ernyedten feküdt. Azonnal elkezdték az újraélesztést, miközben tárcsázták a segélyhívót. 

Az újszülött intenzív osztályon azt mondta nekik egy orvos, hogy az a gyanúja, hogy a baba súlyosan kiszáradt, ezért állt le a szíve. 

"Nagyon nehéz volt felfognom a történteket, hiszen szoptattam. Hogy lehet, hogy kiszáradt? Csalódott voltam magamban, mert voltak olyan orvosok és nővérek, akik folyton azt mondogatták nekem, hogy csak etessem tovább, csak tartsam a mellemen.”

A baba 19 napig élt. 

A nő azóta két gyermeket szült és kitart amellett, hogy a szoptatás mellett tápszert is ad gyermekeinek. Mindkét gyereke kapott tápszert is. Az anya érthető módon kritikusa a Bababarát Kórház Kezdeményezésnek, amelyet az Egyesült Államokban több mint 500 kórház érdemelt ki, amelynek célja a szoptatás népszerűsítése. 

A HuffPost Parents beszélt Johnsonnal Landon történetéről, és az azóta végzett érdekvédelmi munkájáról. Ebből emelünk ki most néhány részletet.
 

Istenem, ez normális? Miért sír annyit? 

Az anya őszintén beszélt arról, hogy mit élt át a kórházban. Azt mondja, kisbabája vele egy szobában aludt, ő pedig nagyon kimerült volt szülés után. 

"Ha Landon nem volt a mellemen, akkor sírt. A kórházi tartózkodásom során többször is megkérdeztem: „Istenem, ez normális? Miért sír annyit?" 

De minden egyes alkalommal megnyugtatták az anyát, hogy minden rendben van és folytassa csak a szoptatást. 

"Abbahagyta a sírást, amikor mellre feküdt, mert szegény azon dolgozott, hogy kiszívja a tejet. Amit csak később értettem meg, az az, hogy mivel olyan keményen dolgozott, hogy kiürítse a tejet, több kalóriát égetett el, vagyis tulajdonképpen nem fejlődött."
 

Senki sem aggódott amiatt, hogy nem kap elég anyatejet?

"Nyomon követtük a pisi- és kakipelenkáit, és teljesen normálisak voltak. Fogyott is, amíg bent voltunk a kórházban, de erre is azt mondták, hogy ilyenkor ez természetes."

Az első otthon töltött éjszakán azonban a baba elkezdett kékülni és nem lélegzett. A férje kezdte meg az újraélesztést. Azonnal a sürgősségire szállították. 

Gépek tartották életben. 19 napos korában döntöttek úgy, hogy elengedik, mert már nem lehetett rajta segíteni. A szülők 6-8 hónappal később kapták meg a pontos diagnózist: a kisbabának a kiszáradás miatt állt meg a szíve.
 

Az orvosoknak és a nővéreknek segíteniük kellett volna

Az anya azt mondja, még mindig nagyon sokan vannak, akik annyira szoptatáspártiak, hogy határozottan ellenzik a tápszert. Ő sem szoptatásellenes, de szerinte fontos, hogy felismerjük a jeleket, ha tápszerre is szükség van. 

"Ő volt az első gyermekem. És igen, az orvosoknak és a nővéreknek segíteniük kellett volna, hogy lássam a jeleket.”

Johnson azt mondja, beletelt némi időbe, mire egyáltalán beszélni tudott a történtekről a környezetével. 

"Ez azért szörnyen hangzik:  – Hogyan halt meg a gyermeked? – Ó, éhen halt, mert nem adtam neki tápszert. Nehéz volt beismerni, hogy a gyerekem azért halt meg, mert elrontottam" - nyilatkozta.
 

Annyira átmosták az agyunkat, hogy a tápszer nem jó

Johnson férje teljesen magába zuhant. Mindig eszébe jutnak a történtek és az, hogy megfordult a fejében, hogy próbálják meg tápszerrel, cumisüvegből etetni a kicsit, de mivel annyira átmosták az agyukat, hogy a tápszer nem jó, nem akart rosszat a gyerekének, ezért nem mondta, hogy próbálják meg. 

"Annyira kimerültek voltunk, mire hazaértünk a kórházból, hogy nem láttuk a jeleket, hogy éhezik. Sírt, de mi azt hittük, hogy ez természetes, hogy minden kisbaba így sír."
 

A legfontosabb, hogy egészséges és jóllakott legyen a baba

Az édesanya azt szeretné, ha mindenkihez eljutna az üzenet: ha tápszerre van szükség, az nem szégyen, és nem kell kizárólag szoptatni. Figyelni kell arra, hogy mi a jó a babának, és mi a jó az anyának. Fontos, hogy figyeljünk a jelekre, folyamatosan kérjünk tanácsot, orvosi ellenőrzést, legyen mellettünk egy támogató csapat. A legfontosabb pedig, hogy a baba egészséges és jóllakott legyen. 

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja