SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A várandós kismamák influenzaoltása megvédheti csecsemőiket is a betegségtől

Családinet [cikkei] - 2016-05-05
Jelentősen csökken az influenza kockázata életük első hat hónapjában azoknál a csecsemőknél, akiknek édesanyja védőoltást kapott várandóssága idején - derítették ki az amerikai Utah-i Egyetem kutatói.

A Pediatrics gyermekgyógyászati folyóirat internetes kiadásában közzétett tanulmányuk szerint a laboratóriumban kimutatott influenzás megbetegedések esetében 70 százalékkal kisebb volt a hathónapos vagy annál fiatalabb csecsemők aránya, ha édesanyjukat beoltották várandóssága idején.

A kórházban kezelt influenzások esetében 80 százalékkal volt kisebb az ilyen csecsemők aránya azokhoz képest, akiknek édesanyját nem immunizálták.

Az egészségügyi adatbázisokból az is kiderült, hogy a laboratóriumban igazolt influenzás betegek 97 százaléka olyan csecsemő volt, akinek édesanyja nem kapott védőoltást várandóssága idején.

"Életük első hat hónapjában a csecsemőket nem lehet influenza ellen immunizálni, ezért más védelemre van szükségük ebben az időszakban. Amikor a várandós nő influenzaoltást kap, az nyilvánvalóan előnyös gyermekének is" - idézte Julie H. Shakib adjunktust, a tanulmány vezető szerzőjét az egyetem közleménye.

A tanulmányban Shakib és kollégái több mint 245 ezer várandós nő és több mint 249 ezer csecsemő egészségügyi adatait tekintették át a 2005 és 2014 közötti évek influenzaszezonjaiban.

A várandós nőknek csak mintegy 10 százaléka - 23 383 - részesült influenzaoltásban, a többieket - 222 003 - nem immunizálták.

A vizsgált időszakban a laboratóriumilag igazolt influenzás esetek között 658 csecsemő volt, közülük 638 édesanyja nem kapott oltást. A 658 kisgyermekből 150 került kórházba, közülük 148 édesanyja nem volt immunizált.

A szakemberek szerint eredményeik azt igazolják, hogy minél több várandós nőnek kell megkapnia az influenzaoltást.

Forrás: MTI
Fotó: widephish/pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja