Minden próbálkozása tragédiába torkollott

Az Angliában élő Louise Warneford már akkor tudta, hogy családot akar alapítani, amikor megismerkedett leendő férjével. 32 évesen kezdtek el próbálkozni a családalapítással, de mindig kudarc lett a vége. 

Férjével közel 100 000 dollárt, nagyjából 36 millió forintot költöttek kezelésekre. A pár 16 éven át próbálkozott, a nőnek pedig összesen 18 vetélése volt. 

"Minden alkalommal, amikor felcsillant a remény, azt gondoltam, hogy most végre jó úton vagyunk - és mindig teljesen összetörtem utána, amikor elvetéltem" – mondta a nő. 

Hiába esett teherbe többször is, mindig elvesztette a babát. Amikor már úgy voltak vele, hogy feladják, akkor vette észre az orvos, hogy a nőnek úgynevezett "gyilkos sejtjei" vannak. Ez azt jelentette, hogy a saját szervezete psuztítja el az embriókat.

A nő végül megkapta azt a kezelést, amire szüksége volt, így ki tudta hordani a kisbabáját, kisfia pedig a 37. héten jött világra. A William nevet kapta. 

"Amikor az orvos a kezembe adta a babát, egyszerűen nem tudtam elhinni, és még most sem tudom. Csodálatos volt, úgy éreztem, mintha nyertem volna a lottón" – mesélte. 

Szerinte az anyaság a világ legjobb munkája.
 

"Szerettem volna, hogy újra jöjjön a Jézuska és a húsvéti nyuszi" - Kata 48 évesen vállalt babát

A Családineten korábban bemutattuk Kata történetét, aki 48 évesen vállalt harmadik gyereket.

"Mióta megnőttek a gyerekek és a saját lábukon állnak, azóta üres lett az életünk. Szerettem volna újra megtölteni a házat élettel. Rájöttem, hogy fiatalkoromban sokat hibáztam, inkább lepasszoltam a gyerekeket és éltem az életem. Bár ők a mai napig engem tartanak a világ legjobb édesanyjának, tudom, hogy sokkal de sokkal többet tehettem volna. Szerettem volna helyrehozni, amit elrontottam, pótolni ami kimaradt többek között ezért is vágtam bele a lombikprogramba."

Kislánya egészségesen jött a világra, Kata és férje pedig nagyon boldogok, hogy újra megtelt a ház élettel. Azt mondta, most teljesen másképp éli meg az anyaságot, mint annak idején. 

"Míg régen folyton a többiek vigyáztak a babáinkra, most egy félórára is képtelen lennék rábízni bárkire. Ennyit változik az ember 25-30 év alatt. Fiatalon alig vártam, hogy vége legyen a problémamentes terhességeknek. Most a nehéz terhességnek minden pillanatát élveztem, pedig heteket feküdtem vérzés miatt és gyakorlatilag a teljes 9 hónapon keresztül rá voltam utalva a páromra.

Sok velem egykorútól hallom, hogy: - Áh, nekem nem lenne türelmem! Érdekes, hogy nekem most sokkal több türelmem van. Emlékszem, fiatalon hazajöttünk a kórházból és felkelt éjjel a baba, én meg teljesen kiakadtam, hogy nem hagy engem aludni. Pedig a fiam pár hét után már átaludta az éjszakákat. Vivi a mai napig felébred, de nem bánom.

Minden nap kétszer sétálunk. A nagyokkal sose mentünk sétálni, legfeljebb az udvarra. Napközben lent vagyunk, esténként pedig apa jön fel és építő kockáznak. Vivi imádja az apját. Mivel idősebbek vagyunk, nagyszülőnek néztek minket és korábban az összes környékbéli gratulált az unokához. Máté ilyenkor büszkén kihúzza magát és kijavítja, hogy nem unoka, hanem az ő drága kislánya."

Indexkép: 5 News / Facebook