SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Vajúdni kezdett az uszodában, az úszómester segített világra hozni a babáját

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-02-27
Az úszómester mindössze 18 éves volt, és ez volt az első munkahelye. Álmában sem gondolta volna, hogy egyből egy ilyen nehéz feladattal kell megbirkóznia.
Vajúdni kezdett az uszodában, az úszómester segített világra hozni a babáját

Azért mentek uszodába, hogy enyhítsék a nő fájdalmait, de nem gondolták, hogy szülni fog

Tessa Rider várandóssága végén járt, már a kiírt időpontján is túllépett, amikor férjével, Matthew Jones-al uszodába mentek Colorado-ban. 

A 18 éves Natalie Lucas úszómesterként dolgozott ott immár 3 éve, ezért pontosan tisztában volt azzal, hogy munkája során mindenki biztonságáért ő a felelős a medencében. 

Azon a bizonyos reggelen fel is figyelt a terhes nőre és férjére: furcsállta is, hogy uszodába jöttek, amikor szinte bármikor beindulhat nála a szülés, de nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a dolognak. 

Később aztán arra lett figyelmes, hogy mintha vajúdna a nő.

“Miután kijött a medencéből, arra gondoltam, hogy muszáj megnéznem, hogy minden rendben van-e vele” – mondta a 18 éves úszómester.

Ahogy közeledett hozzá, látta, hogy folyik a magzatvize. A férje szólt, hogy a felesége hamarosan szülni fog, az úszómester pedig azonnal cselekedett. 


"Igyekeztem megőrizni a nyugalmamat és a babára koncentrálni"

A férj tárcsázta a 911-et, hogy segítséget hívjon, miközben a felesége levette a fürdőruháját. 

Az úszómester igyekezett nyugodt és higgadt maradni. 

“A pár nagyon nyugodtan állt az egészhez, és ez engem is meglepett. Úgyhogy igyekeztem én is megőrizni a nyugalmamat és a babára koncentrálni. Azt szerettem volna, hogy a lehető legkényelmesebben érezzék magukat” – mondta a lány. 

Ezután a fiatal úszómester felkapta az elsősegélydobozt, törölközőket hozott, és a recepciótól is segítséget kért.
 


 

Nem sokkal később világra jött a baba, az apuka pedig azonnal a karjaiba vette. Hamarosan az orvosi segítség is megérkezett. A pici a Tobin Thomas Rider nevet kapta, és szerencsére teljesen egészségesen született. 

A házaspár nagyon hálás volt a fiatal úszómester lánynak. 

“Natalie nélkül nem tudtam volna teljes mértékben Tobyra koncentrálni” – mondta az édesanya.
 


 

Indexkép: Denver7 / Youtube

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja