Korábbi lemezein is, a legújabb lemezén is a család kap nagy hangsúlyt. Fontos, hogy erről szóljanak a dalok?

           Nekem igen. Úgy gondolom, hogy azok a gondok, amelyek nálunk felmerülnek, minden családban jelen vannak. A nagyobbik unokám három, a kisebbik másfél éves. Nagyon kicsi a korkülönbség közöttük. Azt láttuk, hogy a szülők minden ügyessége és igyekezete ellenére a nagyobbik nehezen élte meg a kistestvér születését, azt hogy trónfosztott lett. Valószínűleg úgy érezte, hogy kevesebb figyelem és szeretet jut neki, mint amennyi eddig jutott, mert osztoznia kell valakivel. Én pedig arról énekelek az új lemezem dalaiban, hogy a testvérrel játszani lehet, megosztani vele az örömöt, bánatot, segítség a bajban, mert melletted áll, és ketten (vagy többen) erősebbek vagyunk, mint egyedül.  

Azt hiszem, úgy alakul a világ, hogy egyre inkább csak a családunkra számíthatunk. Van egy régi mondás, hogy a barátokat te választod, a családot pedig kapod. De nagyon kevés ember mondhat magáénak olyan barátságot, amely egy életen át tart. A testvéred pedig mindig a testvéred marad…

Más részről, ha akarom az egész országot egy nagy családnak nevezhetem, mert egyek a gondjaink, ugyanaz a történelmünk, akkor is, ha mindannyian más érzésekkel éltük meg. Egy biztos, egyikünk sem szereti a testvérháborút!

De azt hiszem, a kis családokkal is sokszor van baj. Mintha szétesőben lennének. Gyakran hallom, hogy nem olyan fontos az apa, csak nekem legyen egy gyerekem. Pedig a gyereknek nagyon is fontos lesz! Úgy kerek a világ, ha egy családban együtt van mindkét szülő.

          Azt mondják, Ön ezekkel a lemezekkel műfajt teremtett. Hogy jött ez az ötlet, miért pont a gyerekeknek énekel?

Miután én színész vagyok, szeretném a magyar költészetet megismertetni a gyerekekkel. Amikor az első lemezt megcsináltam, gyakran vettem észre, hogy a gyerekek egy-egy Weöres Sándor verset, amit én énekeltem, megtanulták, dúdolgatták, mondogatták játszótéren, utcán, óvodában.

Én is tanultam franciául úgy, hogy vettem számomra kedves énekesektől sanzonlemezt, és ezeknek a sanzonoknak a szövegén keresztül tanultam meg rengeteg gallicizmust. A gyerekek pedig Weöres Sándort, vagy más kortárs költőt az én dalaim nyomán elkezdenek énekelni, megtanulták a verset, pedig nem volt kötelező.

A zeneszerzők, akikkel dolgozom és akiket hallgatni is nagyon szeretek, a magyar könnyűzenei élet legjobbjai, néhányan már klasszikusai lesznek lassan. Az Illés zenekar, a Tolcsvayék és a Trió, aztán a belőlük alakult Fonográf együttes. Bródy János, Tolcsvay László, Móricz Mihály és a Szörényi testvérek is írtak nekem dalokat. Bródy fantasztikusan eltalálta a gyerekek ízlését már akkor is, amikor még nem is volt gyereke. A legtöbb Bródy vers mai napig szerepel koncertjeim műsorában. Ő kifejezetten a gyerekeknek ír (de értsen belőle a felnőtt is!), olyan gondokról, amelyek nemcsak egy generációt érintenek, hanem továbbmennek az életben. De régóta segítségemre van Anti Tamás a volt Bojtorjánból, a Republic Cipője (Bódi László, Tóth Zolival) és a huszonévesek képviseletében FODO is.

Néhány éve azok a harmincasok, akik régen az én gyerek közönségem voltak, újra feltűntek a koncertjeimen, saját gyerekeikkel, vagy egyedül. Fantasztikusan kedvesek voltak! Nem akarom őket elveszíteni, inkább megtartani, akkor is, ha van gyerekük, meg akkor is, ha még nincs. Ezért szeretnék hozzájuk is szólni, és nagyon sok dal úgy született, hogy az, aki megveszi a lemezeimet és hallgatja ezeket a dalokat, ne unatkozzon.

          Mióta foglalkozik a zenével? Ön is játszik hangszeren?

Iskoláskoromban tanultam zongorázni, de már mindent elfelejtettem. Olyan szerencsés voltam, hogy remek karvezető tanárok voltak az énektanáraim. Volly István, aki egyébként népdalgyűjtő, aztán Mohayné Katanics Mária, és Sztojanovics Adrienn, akinek Kodály egy kórus művet írt. Ők arra tanítottak meg, hogy mi az, amitől egy zene érdekessé válik, mi az, amit érdemes hallgatni, mi az, ami érték. Nekünk már igényünkké vált elmenni egy-egy hangversenyre, vagy netán-tán az Operába. Bár minél több lenne az ilyen tanárból!

          Rengeteg díja van, ebből nagyon sokat a gyerekek apropóján kapott, illetve a gyerekek szavazatai alapján.

Ez a Mosolyrend! Én voltam az első, aki Magyarországon megkapta ezt a kitüntetést. Utána pedig Janikovszky Éva. Vele én nagyon jó barátságban voltam. Rengeteg zsűriben találkoztunk, olyan alapítványok zsűrijében, amelyek a gyerekekért alakultak, gyerekeknek akartak segíteni valamilyen módon, vagy a tanulásukban, vagy az életük minőségének javításában.

Mi szükséges ehhez, hogy a gyerekek érdekeit képviselhesse? 

A gyerekekhez sok erő kell és nagyon sok türelem, nagy elhivatottság. Hiszen a saját gyerekünkkel is hajlamosak vagyunk a türelmetlenségre. Nagyon sok fontosabb dolgot találunk az életünkben, pedig azok a „fontosabb dolgok” még újra és újra feltűnhetnek, de a gyerekünk soha nem lesz többet 3 éves, meg 4 éves, meg 5 éves. És a gyerekből még minden lehet! Minden gyerek hordoz valami képességet és azt kell észrevenni! Nem az a fontos, hogy kitűnő tanuló legyen, hanem az, hogy egyvalamit tudjon, de azt sokkal jobban, mint a többiek! Nem a kitűnő tanulókból lesznek a „nagy” emberek, hanem abból, aki egy dolgot a fejébe vesz és azt véghez viszi, ha törik, ha szakad!

         A beszélgetés itt folytatódik.

betöltés...