SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hallottál már a fagylaltmérgezésről? Így kerüld el a nyári hasmenéses gyomorfertőzéseket!

Tóth Nikolett [cikkei] - 2021-06-17
A meleg időben gyorsabban szaporodnak a kórokozók. Könnyebben megromlanak az ételek, emiatt pedig gyakrabban szenvedhetünk hasmenéses gyomorfertőzéstől. Akár fagylaltmérgezést is kaphatunk, ha nem megfelelő terméket vásárolunk. A gyerekek ráadásul sokkal érzékenyebbek is a fertőzésekre, ezért az ő esetükben még fontosabb odafigyelni. Ha már bekövetkezett a fertőzés, akkor kímélni kell a gyomrot és pótolni kell az elveszített sót és folyadékot. Szerencsére azonban néhány praktikával megelőzhető a betegség.
Hallottál már a fagylaltmérgezésről? Így kerüld el a nyári hasmenéses gyomorfertőzéseket!

Fertőzések

Egy hányással és hasmenéssel járó fertőzés nagyon kellemetlen tud lenni az egész család számára. Különösen akkor, ha gyermekünk is érintett. Egy teljes nyaralást is tönkretehet, ha például nem megfelelő helyen vásárolunk ételt, aminek a színe, íze, állaga már megváltozott, vagyis megromlott. Ahhoz, hogy ezeket a fertőzéseket elkerüljük, nagyon fontos odafigyelni az élelmiszerbiztonságra: a megfelelő étel kiválasztására, tárolására és felhasználására. A következőkben többek között arról lesz szó, hogy ezeket hogyan tudjuk megvalósítani.

fáj a hasa Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

Fagylaltmérgezés

Nyáron az egyik legkedveltebb édesség a fagylalt. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egy cikkében azt írja, hogy a ,,fagylalt összetétele (magas folyadék-, fehérje tartalma, és más gyorsan romló összetevők) miatt kiváló táptalaja a gyomor-bélrendszert megbetegítő baktériumoknak. Csomagolatlan, ezért könnyen szennyeződhet (például cseppfertőzéssel, piszkos kéztől, adagolókanáltól, díszektől, környezetből). Állandó hűtést igényel, néhány °C fok hőmérséklet-emelkedés a felületén olvadáshoz, gyors romláshoz, baktériumok fokozottabb szaporodásához vezethet.”

A NÉBIH ezért azt javasolja, hogy csak megbízható helyen vásároljunk fagylaltot és jégkrémet, ha pedig otthon készítenénk, akkor fokozottan ügyeljünk a higiéniára.

Ha ugyanis nem megfelelő terméket vásárolunk, akkor akár fagylaltmérgezésünk is lehet. Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője azt mondja, kánikulában jobb választás lehet a víz alapú fagylalt a tejalapúval szemben.

”A vizes fagylaltok kevésbé romlandóak, mint a tejalapúak. Ha azonban például jön egy áramszünet, akkor a nagy melegben könnyen és gyorsan mindkét fajta megromolhat.”
 

Megelőzés

A legnagyobb hangsúlyt tehát a megelőzésre kell helyezni.

Forralás

”Babáknál általában is fontos, de a kánikulában még inkább, hogy amiből eszik, azt forralással fertőtlenítsük. Legyen szó a cumisüvegekről vagy a poharáról, tányérjáról, evőeszközeiről, ezeket mind érdemes kiforralni” – javasolja a dietetikus.

Anyatej, tápszer tárolása

Az anyatej fejés után hűtőben 24 óráig, mélyhűtőben pedig 6 hónapig tartható el. A cumisüvegben maradt tápszert azonban később már ne használjuk fel.

Vásárlás

Antal Emese dietetikus azt javasolja, hogy csak megbízható helyen vásároljunk, az alapanyagok pedig legyenek frissek.

”Ha valamin azt látjuk, hogy megváltozott a színe vagy az állaga, vagy egyszerűen csak gyanús, akkor semmiképp ne fogyasszuk el és pláne ne adjuk a babának.”

Hűtőben tárolás

Fontos az is, hogy az ételeket ne hagyjuk kint az asztalon, mert könnyen megromlanak. Minél előbb tegyük vissza a hűtőbe.

”A nyers hús és a tojás semmivel ne érintkezzen. Ezeket mindenképpen különítsük el a többi ételtől, különösen a kész ételektől.”

Ha pedig egyszer már lefagyasztottunk egy ételt és felolvasztottuk, akkor semmiképp ne fagyasszuk le újra!

Főzés közben

vágódeszkaJan Vašek képe a Pixabay-en

A szakértő azt javasolja, hogy főzés előtt mindig mossunk kezet és külön vágódeszkát használjunk a húsnak és a zöldségnek. A zöldségeket és a gyümölcsöket pedig mindig alaposan mossuk és tisztítsuk meg. A főzés és sütés már önmagában is képes arra, hogy elpusztítsa a kórokozókat.

Konyharuha, mosogatószivacs

Ezek is kiváló táptalajai lehetnek a kórokozóknak, ezért a konyharuhát és a mosogatószivacsot is érdemes gyakran cserélni.

Utazás alatt

”Ha megyünk valahova, akkor gyorsan romló ételeket, például sajtot, sonkát, joghurtot csak hűtőtáskában vigyünk magunkkal. Ha hűtőtáskára nincs lehetőségünk, akkor olyan ételeket csomagoljunk, amik hosszabb ideig elállnak, például szendvicset szalámival, kekszet, de vízben áztatott sárgarépa kis dobozban is ideális lehet.”

Kezelés

beteg kisfiúRachelBostwick képe a Pixabay-en

A csecsemők testének akár 70%-a is víz lehet. Éppen ezért az ő esetükben jobban oda kell figyelni a hányás-hasmenéses betegségekre, mert sokkal könnyebben kiszáradhatnak, mint a felnőttek, hiszen magasabb a víztartalom a szervezetükben.

”Ha már bekövetkezett a fertőzés, akkor nem érdemes várni és nem szabad félvállról venni sem. Folyamatosan itatni kell a gyereket, és fontos, hogy ne csak a vizet, hanem az ásványi anyagokat is pótoljuk.”

Mindezeken túl pedig a bélflóra regenerálása miatt érdemes probiotikumot is adni a gyermeknek.

Indexkép: Jan Vašek képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja