SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nehezen kezelhető gyerekek - működő stratégia az örökös engedetlenség megoldására

Németh Noémi [cikkei] - 2018-03-20
Andrew Fuller 25 éves tapasztalat és több százezer család megfigyelése alapján írta meg Nehezen kezelhető gyerekek c. könyvét, mely előkelő helyezést érne el a szülők kötelező olvasmányainak listáján - már ha lenne ilyen. Ha te is úgy érzed, örökös szélmalomharcot vívsz gyermekeddel, ez a könyv neked szól.
Nehezen kezelhető gyerekek - működő stratégia az örökös engedetlenség megoldására

Az engedelmes, együttműködő, jámbor természetű gyerekek könnyen kezelhetőek, nevelésük nem okoz olyan nagy fejtörést szüleiknek. Egész más a helyzet a nehezen kezelhető gyerekekkel, akiknek hiába beszélünk egész nap, sosem hallgatnak ránk, dührohamokban törnek ki, ha valamit nem kapnak meg, s néha úgy érezhetjük, életcéljuknak tekintik a szülőkkel való ellenkezést - az ő nevelésük komoly stratégiai tervezést igényel. Ennek hiányában nem lehetünk igazán hatékonyak, az örökös harc rengeteg energiát emészt fel, a szülő-gyerek kapcsolat pedig gyakran sérül.

Andrew Fuller a Nehezen kezelhető gyerekek c. könyvében azonban olyan statégiát és számtalan kisebb-nagyobb trükköt mutat be a kétségbeesett vagy épp tehetetlen szülők számára, melyeket alkalmazva egészen új alapokra helyezhetjük a kapcsolatunkat gyermekünkkel, megérthetjük a reakciói okát és sokkal eredményesebbek lehetünk a gyereknevelés terén.

Az aggódó szülőt már az első fejezet is bizakodással töltheti el az olvasmányt illetően: a szerző tíz kincset érő tanáccsal indítja könyvét, mely a kezelhetetlen gyerekek nevelésének rövidített tízparancsolata is lehetne. Fuller azt javasolja, Ne iszapbirkózzunk disznókkal!, s bár a gyerekek disznókhoz való hasonlítása már önmagában is megnevettethet, érdemes tovább olvasni és odafigyelni a tanácsokra. Hányszor érezted már azt, hogy semmi értelme - és pláne eredménye - nincs az örökös vitatkozásnak a gyerekkel?
 

“Mindig azt mondom a szülőknek, hogy egy nehezen kezelhető gyerekkel vitatkozni annyi, mint egy disznóval a sárban dagonyázni: mindkét fél mocskos lesz, de csak a disznó boldog. Ha szórakoztatni akarjuk őket azzal, hogy vitázunk vagy csatázunk velük, csak tessék. Ha viszont tényleg segíteni akarunk gyermekünknek, hogy másfajta viselkedésmódot is elsajátítson, új és valóban hatékony módszert kell találnunk” - hívja fel a figyelmet a szerző.


A könyvből megismerhetünk hat különböző - nehezen kezelhető - személyiségtípust; részletes jellemzés segít behatárolni, vajon melyik típusba tartozhat gyermekünk. Ezután elolvashatjuk az egyes típusok főbb jellemzőit, megtudhatjuk, miért van szükségük segítségre, majd megismerhetjük a szülők leggyakoribb reakcióit a gyerek jellemző viselkedésére - mely valószínű, hogy saját tapasztalataink alapján is ismerős lesz -, s persze megismerhetjük a helyes, azaz hatékonyabb reakciót is az adott helyzetre. Végül konkrét nevelési stratégiát és összefoglalót, útravaló tanácsokat is kapunk típusonként.
A fontos "tananyag" arra is kiterjed, hogy hogyan alakítsuk ki a kötődést a 6 féle személyiségtípussal - a nehezen kezelhető gyerekek és szüleik kapcsolatában ugyanis ezzel általában probléma van.

Ami közös még a kezelhetetlen gyermekekben, tartozzanak bármelyik típushoz is, az az, hogy mélyen, valójában gond van az önbizalmukkal. A szerző önbizalomnövelő gyakorlatokat bemutatva segít hozzá, hogy ki tudjuk alakítani gyermekünk egészséges önbecsülését.

Fontos témakör a könyvön belül a kamaszkor kezdetének egyre korábbra tolódása, a “túl hamar felnövés”, a neten terjedő szexuális tartalmakkal való túl korai találkozás. A szerző felhívja a figyelmünket arra, hogy ezek a gyerekek kiemelkedően nagy veszélyben vannak, ugyanis különösen fogékonyak a korhatáros tartalmakra. Állítja: hajlamosak a korukhoz illő dolgokról lemondani, csak azért, hogy mielőbb elérjék a kamaszkort.

A könyv a neurológiát is érinti - láthatjuk, hogy bizonyos hangulatoknak, nem kívánt viselkedésnek egyes esetekben kémiai okai is lehetnek. Mi történik, ha túl magas a gyerek adrenalin-, kortizol-, esetleg dopaminszintje? Fontos összefüggéseket ismerhetünk meg a gyerek viselkedése és a fizikai állapota között, s hasznos trükköket is kapunk, melyekkel javíthatunk gyermekünk - és saját magunk - hangulatán. 75 ötletet is kipróbálhatunk, melytől gyermekeink boldogabbak lesznek; a boldogság pedig a kulcs a motiváltság felé. A könyvben találunk egyébként relaxációs, stresszkezelő gyakorlatokat is a szülők számára, valamint "túlélési praktikákat" is.

A szerző érthetően, világosan mutatja be, hogy miért nem érünk el semmit a vitatkozással - sem kisgyermek, sem kamasz esetén. A kezünkbe ad viszont egy olyan komplett, pár lépéses, konkrét stratégiát, amely segítségével mégis csak szót érthetünk gyermekünkkel akkor is, ha már rég letettünk erről. Ezen felül segít a saját szokásaink, viselkedésünk megváltoztatásában is - ami elengedhetetlen akkor, ha gyermekünk viselkedésén csiszolni szeretnénk.

 

 

  • Szerző: Andrew Fuller
  • Kiadó: Scolar Kiadó, 2016
  • 216 oldal
  • Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
  • A5 méret
  • ISBN 9789632446479
     

 

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

A férfi munka után fáradt, hagyni kell őt enni és pihenni. Akkoriban mindenki így tartotta. Ami pedig a házaséletünket illeti: akkoriban senki sem beszélt arról, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket. Igazából én úgy voltam vele, hogy amikor a férjem kívánta, akkor hagytam magam.
A szerkesztő ajánlja