SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Új tavasz

MoonLady [cikkei] - 2004-06-04
Hazajöttem a munkából. Hat múlt nem sokkal. Fáradt vagyok... Jólesne egy zuhany. Vagy csak elnyújtózva nézni a TV-t, bambulni valami közepes filmen, és nem gondolkozni, nem érezni közben. Legfőképpen, nem gondolni rád...

Megint nem lesz semmi, ami kitöltse a napokat... semmi, amit várhatok, ami új energiával, édes érzésekkel, szeretettel töltsön fel. Csak a munka lesz megint, rengeteg éjszakába nyúló túlóra, hogy kitöltsem az időt, ne foglalkozzam mással, ne lássam mások boldogságát. Meg még pár barát, utolsó bástyáim ... de már megszoktam.

Eddig is eltelt az idő valahogy... Ha nem figyelek, évek repülnek el mellettem, miközben én mint az jégbe zárt lány, csak állok az időben, megdermedve. Várva, hogy valaki újra kiolvasszon...

Pedig megígértem magamnak, hogy soha többé nem leszek egyedül. És mégis. Az élet máshogy döntött. Nem te, nem én, a véletlen. Két idegen egymás mellé sodródott, és hiába próbálkozott, idegen maradt egymásnak. Nem illett össze a két fél.

Még fáj, még össze tart egy egyre vékonyuló, láthatatlan szál, ami idővel felolvad, eltünik végleg. Akkor már nem fog fájni. A két ember pedig, a két idegen, halad tovább a maga útján.

Még fáj. Hiszen minden pillanatban itt vagy velem... minden rezdülésemben, mosolyban, fénysugárban, dallamban, mozdulatban... Mindenről újabb és újabb emlékképek törnek elő... és apró kis szilánkonként fúródnak a szívbe... 

Olyan jó érzés szeretni valakit, és szeretve lenni. Nemcsak bizseregve, lángolva, hanem időnként abban a boldog lassan áramló, áradó láthatatlan energiamezőben, ami tele van fénnyel és szeretettel, igazán szeretni. Tényleg szeretni valakinek az egész lényét. Gondolatait, mozdulatait, mosolyát, testét és lelkét, céljait, és apró kis hülyeségeit, hibáit is. Őt magát. A férfit. Az embert, és mégtöbbet.

Ennyit szerettem volna, nem többet. Úgy látszik, túl nagy kérés volt. Vagy nagyon nehéz ezen a bolygón igazi társra találni.
Azon kevesek, akiknek mégis sikerül, nagyon szerencsések.
Talán nem is tudják, mennyire...

Új tavasz jött. A földnek, az élőlényeknek az újjászületés, az újrakezdés évszaka.

Talán még én is újra kezdhetem.
Akarom?

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja