SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egyszerű gondolatok az érettségiről

[cikkei] - 2004-05-09
Büszke apa vagyok, nem érdekel mi mennyibe kerül, amit meg kell vennem a gyerekemnek, azt meg veszem. Nem szoktam panaszkodni, mert minek. Nem futom körbe a falut, ahol lakom, hogy már megint fizetni kell valamit, és hogy ez milyen szörnyű. De azért néha gondolkodóba esem, főleg így érettségi előtt.

Készítettem egy kis számvetést, mennyi plusz költéség származik ebből, mármint az érettségiből.

Nem tudom  panaszként, vagy dicsekvésként említsem, kettő darab érettségiző lányom adódott, mivel ikerként egyszerre születtek(illetve dehogynem tudom). Így aztán minden öröm és költség kettőződve jelentkezik. Senkit sem okolok ezért, a dicsőségen sem osztoztam soha senkivel.

Egyszerű, mondhatnám átlagos vidéki gimnáziumba járnak, ugyanabba az osztályba.

A pénzt különböző kiadásokra ők gyűjtik be az osztályban, szóba sem jöhet hát, hogy ne elsők legyenek, bármilyen befizetés van. De nézzük csak, mit is kell egy érettségizőnek fizetni.

 

Novemberben kezdődött a szalagavató bálra való felkészüléssel:

A tánctanárt, aki betanította a táncot, olcsón megúsztuk a többi osztályhoz képest.

1000 forint fejenként - tehát 2000,-

A fellépő ruha 2500 forint fejenként = 5000,- -  a többiekhez képest ezt is olcsón úsztuk meg.

Este a bálba kellett egy-egy szebb ruha, megkapták első szerény, de elegáns estélyi ruhájukat. (Még jó, hogy szépek a lányok minden jól áll rajtuk.)

7000 Ft volt egy ruha =14 000,-

Cipő, szintén egyszerű: 3000Ft = 6000,-

ajándék és virág a tánctanárnak: 400, vagyis nekik 800,- Ft.

Decemberben kezdődött a fényképpel.

Alap csomag /8db tablókép, 20db bélyegkép/ 2500Ft = 5000,-Ft

Képrendelés (szigorúan csak amennyi kell) - 4000, azaz nekem 8000,-Ft.

Tabló 1000 = 2000,-Ft.

Bankett, virág ajándék 3000Ft x 2 = 6000,-Ft.

500Ft a kis tabló, /amit a tanárok kapnak/ - 1000,-Ft

Pályaválasztási könyv: 1500Ft

Csemetéim szeretnének továbbtanulni, a jelentkezési lapok két példányból állnak, A és B lap.

Az A-ból elég egy lap, de ha két helyre, két iskolába jelentkezik a szentem akkor a B-ből kettő kell, vagyis annyi ahány felsőoktatási intézménybe jelentkezik. Ők két-két egyetemet választottak. Ja, és a lapok (az A is és a B is) 3000,- Forintba kerülnek.

Így aztán 3 x 3 = 9, tehát fejenként kilencezer forint az ugyebár nekem 18000-et jelentett.

Postaköltség összesen 1000Ft.

Diákigazolvány fénykép 400, vagyis 800.

Felvételi előkészítő:

Egyik lánynak 7000 Ft

A másiknak 10 000 Ft.

Meghívók: 500 tehát 1000,-

Ballagási ruhák (egy szót sem szólhatok) 3000 Ft tehát 6000 Ft.

Vendéglői ebéd, otthoni sütemények 30 000Ft.

Fodrász a két lánynak két alkalommal összesen 12000 Ft.

Néhány ruhadarab a szülőknek, (hogy kinézzenek valahogy) 15000Ft.   

Segítek összeszámolni: 152 100 Ft

Ezek tehát a plusz költségek és – mint látszik is nagyon szerényen számolva és szerencsés esetben! Novembertől májusig.

Ezen kívül természetesen az évi rendes - egyébként is létező - kiadások változatlanul megvoltak.

Tudom, most sokan mondhatják: ne szóljak egy szót sem, olcsón megúsztam.

Akkor nem szóltam. Pedig hát lehetne, kinek mi is az olcsó… stb.

Még egyszer mondom, nem panaszkodom, csak gondolkodom. Amikor a lányok néha morogtak, hogy néhány osztálytársuk már megint elfelejtette ezt vagy azt befizetni, vajon tényleg elfelejtették….?

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja