SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az ikrek ikrekhez mentek férjhez - gyerekeik olyanok, mint két tojás

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-01-17
Mivel az egypetéjű ikrek DNS-e ugyanaz, ezért ha két egypetéjű párnak gyereke születik, ők genetikailag testvérek, és csak jogilag unokatestvérek. 

/Kiemelt képünk illusztráció/

Beleszerettek az egypetéjű ikerpárba, és onnantól kezdve nem volt megállás

Briana és Brittany Deane mindig is arról álmodoztak, hogy egy egypetéjű ikerpárral fognak összejönni. Kezdetben gyűlölték egymás pasijait - mondta el az Insidernek Briana.

"Talán volt bennünk egy kis stressz, hogy ha valamelyikünk túl komoly kapcsolatba kerül egy egypetéjű fiúval, akkor az tönkreteszi az álmunkat, ami mindig is a reményünk volt, még akkor is, ha mások azt mondták, hogy ez irreális” – mondta Brittany.

2017-es Twins Days fesztiválon találkoztak a lányok az egypetéjű ikrekkel, Josh és Jeremy Salyersszel. Egyből tudták, hogy mindketten megtalálták életük nagy szerelmét.
 


Egy évvel később össze is házasodtak. Most mindannyian együtt élnek Virginiában, és egy esküvői helyszínt működtetnek. 

“Ez volt az, amire mind a négyen vágytunk, és amikor eljegyeztük egymást, mindannyian így akartuk” – mesélte Brittany a TODAY-nek a nem mindennapi életükről. 

A fiúk hozzátették: az a jó az ilyen kapcsolatokban, hogy mindannyian megértik azt a köteléket, ami az ikrek között van.
 


 

Így vagyunk egy család, négyen, a babáinkkal

De nemcsak a vezetéknevük, a házuk és a vállalkozásuk közös, hanem a gyermekeik nevelésének felelőssége is.
 


 

Mivel az egypetéjű ikrek DNS-e ugyanaz, ezért ha két egypetéjű párnak gyerekei születnek, ők genetikailag testvérek, és csak jogilag unokatestvérek. 



 

Jeremy korábban az Entertainment Tonightnak így nyilatkozott:

“Úgy érzem, hogy én vagyok Jett szülője, és szerintem a testvérem ugyanígy érez Jaxszel kapcsolatban. Együtt élünk, együtt neveljük a gyerekeket. Mi négyen egy szoros egység vagyunk, így vagyunk egy család, négyen a babáinkkal."



A családot azonban sokan támadták az interneten. 

"Próbálunk nem tudomást venni a negatív kommentekről, és csak a jóra koncentrálunk. Sokan azt gondolják, hogy nagyon furcsák vagyunk, mások szerint pedig csodásak" - mondta Brittany. Szerencsére nagyon sok támogatást is kapnak, amiért hálásak.
 


 

Azt még nem döntötték el a párosok, hogy szeretnének-e mégegy babát.

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja