SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A szabolcsi diákok szerint saját testnevelő tanáruk lopta el a pénzüket - rejtett kamerát helyeztek el az osztályban

Németh Noémi [cikkei] - 2022-09-30
Az ügyben rendőrségi nyomozás indult.
A szabolcsi diákok szerint saját testnevelő tanáruk lopta el a pénzüket - rejtett kamerát helyeztek el az osztályban

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskola nyolcadikos diákjai azt állítják: tanáruk iskolaidőben lophatta meg egyiküket.

A Blikk úgy tudja, a tanulók azért szereltek fel egy rejtett kamerát az osztálytermükben, hogy megtudják, ki lopja el a pénzüket - elmondásuk szerint több ilyen eset is előfordult már. A felvétel alapján úgy gondolják, testnevelő tanáruk volt az elkövető: a pedagógus az üres teremben keresgélt a diákok holmijai között, majd valamit zsebre tett. A videót a Blikk közzé is tette.

A felvétel alján 2020-as szeptemberi dátum szerepel, ám ez lehet egy hibás beállítás eredménye is: hogy ez áll-e a háttérben, vagy egy már 2 éves felvételt küldtek el a diákok a lapnak, arról nem esett szó.

A diákok e-mailben azt is megírták a Blikknek, hogy a lopás mellett azzal is vádolják a pedagógust, hogy a szertárban dohányzik és alkoholt is fogyaszt.

A rendőrség vizsgálatot indított, a tanár pedig továbbra is az intézményben dolgozik. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányának tagja így nyilatkozott az esettel kapcsolatban:

"Természetesen én is tudom, hogy a tanároktól feddhetetlen viselkedést vár el a társadalom. Ez nagyon helyes, egy ilyen egyedi eset azonban kivédhetetlen. Ha bebizonyosodik a tanár bűnössége, gondolom, azonnal eltávolítják az intézményből, addig talán úgy gondolkodik az igazgató, hogy a kollégáját is megilleti az ártatlanság vélelme".

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja