SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ismét gyermekek gyógyulását segíti a PENNY

Családinet [cikkei] - 2022-05-16
A vállalat ezúttal is egy létfontosságú lézerkészüléket adományozott a Semmelweis Egyetem Gyermekklinikájának.

Immár 15 éve, hogy a PENNY vásárlóival karöltve rendszeresen támogatja az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt, hogy így segítse a nagybeteg kicsik felépülését. A vállalat ezúttal az érbetegségben szenvedők kezeléséhez egy nélkülözhetetlen lézerkészülék beszerzését támogatta hatmillió forinttal, amelyet az alapítvány a Semmelweis Egyetem Gyermekklinikájának juttatott el.

Hazánk egyik vezető kiskereskedelmi áruházlánca, a PENNY mindig szívesen áll a jó ügyek mellé. A vállalat a társadalmi felelősségvállalás jegyében már 2007 óta rendszeresen segíti pénzadományokkal az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány munkáját, hogy egy-egy fontos projekt megvalósulhasson.

„Nagyon örülünk, hogy immár 15 éve segíthetjük az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány munkáját, hiszen kiemelten fontosak számunkra az olyan kezdeményezések, amikor beteg gyermekek felépülését támogathatjuk. Büszke vagyok, hogy vásárlóinkkal karöltve összesen már több, mint 85 millió forinttal járultunk hozzá a szervezet munkájához” – mondta el Florian Jens Naegele, a PENNY magyarországi vezérigazgatója.

„Köszönjük vásárlóinknak, hogy bizonyos termékek megvásárlása után járó 10 forinttal ismét segítettek nekünk támogatni a beteg gyermekek felépülését és lehetővé tették, hogy a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinikája hozzájuthasson a gyógyításhoz nélkülözhetetlen lézerkészülékhez” – tette hozzá Kazatsay Eszter, a PENNY kommunikációs vezetője, aki április 12-én ünnepélyes keretek között adta át a kiskereskedelmi áruházlánc adományát.

penny adomány

Az érfejlődésiek egyébként a leggyakoribb fejlődési rendellenességek: a 12 hónapos gyermekek 10-12 százaléka érintett. Ez a betegség általában szembetűnő és esztétikailag zavaró, néhány esetben végleges deformitás is kialakul, vagy akár a létfenntartást és az életet is veszélyeztetheti az állapot.

„A Cynosure-Palomar Nd:YAG lézerrel a bőrön vagy az elérhető nyálkahártyákon látható vaszkuláris elváltozásokat tudjuk javítani, a növekedésüket megakadályozni, de a közepesen vastag értágulatokat és a mélyebb vaszkuláris struktúrákat is képesek vagyunk a segítségével kezelni, amelyeket a felületesebb hatású eszközök nem érnek el” – tájékoztatott Dr. Bűdi Tamás PhD, a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Sebészeti Osztályának munkatársa.

A PENNY-ről:

A PENNY 1996 óta van jelen Magyarországon. Az áruházlánc jelenleg 227 üzletet, 3 logisztikai központot üzemeltet és több mint 4700 munkatársat foglalkoztat. A vállalat küldetése, hogy vásárlói számára országszerte a lehető legfrissebb és legjobb ár-érték arányú termékeiket kínálja, beleértve a kiváló minőségű sajátmárkás és Magyar Termék védjegyes árucikkeiket is. A PENNY kiemelt hangsúlyt fektet a magyar beszállítókkal fenntartott kapcsolataira. Új beruházásaival, terjeszkedésével folyamatosan támogatja a hazai gazdaság fejlődését. Az áruházlánc a kezdetek óta elkötelezett a vállalati társadalmi és környezeti felelősségvállalás iránt, ezért folyamatosan együttműködik olyan civil szervezetekkel, amelyek elsődleges célja a magyar emberek és családok életminőségének javítása.

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Őrizetbe vettek egy 13 éves fiút, miután játszótéri balesetben meghalt egy 12 éves gyerek

Tragédia történt egy játszótéren: egy 12 éves fiú életét vesztette, miután leesett a körhintáról, amelyet egy elektromos kerékpár segítségével hajtottak meg. A rendőrség egy 13 éves fiút gyanúsítottként vett őrizetbe.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

Kettős tragédia: egy édesapa a fia temetésén halt meg

Egy brit család szívszorító veszteségen ment keresztül, amikor Norman "Nosha" White, egy szerető apa meghalt szívrohamban fia temetésén Middlesbrough-ban. A család már amúgy is egy mély gyásszal küzdött, hiszen a fiút, David Beilickit temették augusztus 21-én, amikor az újabb tragédia lecsapott rájuk. Ez a kettős gyász mély emberi fájdalmat és összetartást mutat fel, amely mindenki szívét megérinti.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

Szívszorító tragédia: Egy anyuka lelőtte halálos beteg férjét és két gyermeküket - a legkisebb gyermekük árván maradt

Egy szívszorító tragédia történt New Hampshire-ben, ahol Emily Long, 34 éves anyuka lelőtte a halálos agydaganatban szenvedő férjét, két gyermeküket, majd végül önmagával is végzett. A tragédia után a legkisebb gyermekük, egy hároméves kisfiú árván maradt - ő sértetlenül került egy család gondozásába.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja