SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A nő, akinek az a munkája, hogy sírjanak a gyerekek

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-03-16
Talán ez az egyik legfurcsább állás. És bármennyire is hihetetlen, van, akinek tényleg ez a munkája. Mégpedig a filmiparban, ahol néha muszáj minél gyorsabban elérni, hogy sírjon egy baba vagy kisgyerek. De mégis hogy lehet rávenni arra egy gyereket, hogy sírjon, anélkül, hogy bántanánk őt?

Elkezdek sírni és a babák is sírnak velem

Kicsikkel forgatni nem olyan egyszerű feladat. Hamarabb elfáradnak, nem tudnak olyan sokáig koncentrálni, és az sem biztos, hogy a rendező utasításait elsőre végrehajtják. Sőt. Ha még nagyon kicsik, akkor szinte lehetetlen elvárás, hogy tapsra mosolyogjanak vagy sírjanak.

Ráadásul a kicsik jogait törvény védi, ezért ők nem dolgozhatnak annyit, mint a felnőttek. Tehát a forgatási napjaik is rövidebbek. Éppen ezért gyakori, hogy egy szerepet egy ikerpár játszik. Ebbe a rövid időbe kell tehát belesűríteni mindent, és annak érdekében, hogy zökkenőmentes legyen a forgatás, szükség van egy olyan emberre is, aki segít abban, hogy a kicsi akkor és ott nevessen vagy sírjon, ahol a jelenet megkívánja. Elaine Hallnak éppen ez a munkája.

Azt mondja, mindezt úgy kell elérnie, hogy nem bántja a gyerekeket. Mint mondja, egyszerű lenne megijeszteni őket, vagy félelmetes dolgokról mesélni nekik, de ő nem ezt a módszert alkalmazza. Elaine Hall reklámokban, különféle tv műsorokban és filmekben dolgozik együtt a gyerekekkel. Nevettetni sokkal egyszerűbb, például a kamera mögött vicces arcokat vág. Azt is elárulta, hogy veszi rá a kicsiket arra, hogy sírjanak:

”Én magam kezdek el sírni. És ettől a babák is elkezdenek sírni.”

Ha a baba arca nem látszik a kamerában, akkor gyakran használnak játékbabát.


És hogy éri el, hogy abbahagyják a babák a sírást?

"Amikor abbahagyom a sírást, ránézek a babára és biztosítom őt afelől, hogy minden rendben van, biztonságban van, én is jól vagyok és ő is, akkor egyszerűen abbahagyja a sírást."
 


Indexkép: Insider / Youtube

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja