SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Oklevél a szülőknek, akiknek egy csapásra pedagógussá kellett válniuk

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-05-27
Tanév végén általában a szülők szokták megköszönni a pedagógusoknak az áldozatos munkát, idén azonban az koronavírus átírta a megszokott forgatókönyvet, ezért a szülők nem mindennapi helytállása is elismerést követel.

Március 16-án szülők millióinak kellett egyik pillanatról a másikra óvónővé, tanítónővé, olykor akár szaktanárrá is válnia. Sokan a saját munkájuk mellett, mások éppen a megszűnt munkahelyük okozta egzisztenciális bizonytalanság közepette magyaráztak, gyakoroltak, verset tanítottak – közben pedig igyekeztek motiválni, lelkesedést fenntartani, majd a hetek múlásával egyre fásultabban legalább azt elérni, hogy komolyabb összeveszések nélkül teljen el a nap. (Nem mindig sikerült.)

Az Ovi Kalauz Facebook-oldal kezelői ezért idén a szülőknek szóló oklevelet szerkesztettek, amelyben elismeréssel adóznak a hirtelen pedagógusszerepbe kényszerült szülők erőfeszítései előtt. Az oklevelet kérésre bárkinek elküldik. A lap eddig 55 ezer emberhez jutott el.

Óvónők, tanítók, tanárok! Töltsétek le, nyomtassátok ki az elismerő oklevelet, és küldjétek el a szülőknek! Higgyétek el, megérdemlik.

Oklevél

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Ovi Kalauz/Facebook

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja