SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

MTI: Skóciában törvényt hoztak a gyerekek bántalmazása ellen

Családinet [cikkei] - 2019-10-11
Skóciában törvénnyel tiltották meg a gyermekek bántalmazását: az új rendelkezés alapján bűncselekményt követ el a szülő, aki megüti a gyermekét - számolt be róla a The Independent brit lap online kiadása.
MTI: Skóciában törvényt hoztak a gyerekek bántalmazása ellen

Skócia ezzel az első Nagy-Britanniában, ahol büntetendő lett a szülői pofon. A törvény életbe lépéséig még Skóciában is megengedett, hogy a szülők "ésszerű" fizikai erőt alkalmazzanak a gyerekeik fegyelmezésében. Az új törvénnyel egyrészt a felnőttekkel egyenlő jogokat biztosítanak a fizikai erőszak ellen a gyerekeknek is, másrészt összhangba hozzák a skót szabályozást az ENSZ ajánlásával.

A skót törvényhozók 84:29 arányban fogadták el az új törvényt csütörtökön annak ellenére, hogy egy kormányzati közvélemény-kutatás szerint az Egyesült Királyságban megkérdezett 1546 felnőtt 57 százaléka elvetette volna.

John Finnie skót zöldpárti képviselő, aki a törvénytervezetet előterjesztette, elmondta: a döntés azt az üzenetet közvetíti, hogy elfogadható erőszak nincs.

"A tettleges bántalmazásnak nincs helye a 21. századi Skóciában. A nemzetközi bizonyítékok azt igazolják, hogy súlyos hatása lehet a gyerekekre, és nem is hatékony" - fogalmazott Finnie.

A gyermekjogi aktivisták a törvény elfogadását "emlékezetes napként" értékelték a gyermekek jogaiért való küzdelemben.

A törvénynek azonban továbbra is vannak ellenzői. Oliver Mundell skót konzervatív képviselő  kijelentette, hogy nem tudja támogatni. Mint mondta, hisz abban, hogy a gyerekek elleni erőszak helytelen, de most nem is ez a kérdés. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülők egyáltalán nem fogják tudni ezek után, hogy milyen körülmények miatt kerülhetnek szembe a büntetőjogi rendszerrel.

A törvény egy éven belül lép hatályba.

Kapcsolódó cikkeink:

Szeretjük vagy fegyelmezzük?

Gyermekeink verésére biztat egy vallási alapokon nyugvó gyermeknevelési szakkönyv

A romániai szülők fele szerint a verés csak hasznára válik a gyereknek

Lelki bántalmazás az óvodában - mit tehet a szülő?

Forrás: MTI

Kép: vchal / shutterstock

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja