Szomorú, hogy a huszonegyedik században, sőt, az áldozatvédelem évében még mindig itt tartunk. Itt, ahol a kiskorú veszélyeztetésére irányuló felvilágosító kampányok semmit nem érnek: még mindig nem fogja fel az emberek többsége (vagy nem akarja felfogni), hogy a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények nyolcvan százaléka családon belül történik, de az esetek nagy része ki sem derül… A nyomozásokat sok esetben le sem folytatják, ha mégis, akkor az eljárás évekig elhúzódik, a hatóságok eközben a gyereket jobb esetben védtelenül hagyják, rosszabb esetben még vegzálják is…

Ez kinek az érdeke? A kiskorúé biztosan nem!

A családon belüli erőszak statisztikai adatainak tükrében a családvédelem elég rossz szlogen, de nem lenne vele baj, ha csak egy szlogen lenne! Míg a gyermekvédelmet a családvédelem részének tekintik, addig nem is beszélhetünk igazi gyermekvédelemről. Óriási szükség lenne egy különálló gyermekvédelmi egységre, amely nincs alárendelve semminek, hiszen a gyerekveszélyeztetés elkövetője a legtöbb esetben pont a közeli családtagok között keresendő… A bűnözővé válásban ugyancsak óriási szerepet játszik a rossz családi háttér! Megmenthető lenne sok gyerek, ha rajtuk lenne a fókusz, és ezt nem írnák felül sem családvédelmi koncepciók, sem nő-, sem apavédelmi lobbizók érdekei.

Én jó szülő vagyok - mondják sokan, csakhogy nem mindenkinek adatott meg idilli családi környezet… Vagy talán nem számít, hogy havonta meghal egy gyerek a közeli hozzátartozója által, és huszonötezer gyerek nem tud a családjával élni? Az sem érdekes, hogy évente egy kisvárosnyi gyerek tűnik el, és egy részük soha nem kerül elő? Az meg még kevésbé, hogy hánynak nyomorítják meg az életét a legszűkebb környezetében élők, és hány viszi tovább a bántalmazó mintát? Minden élet számít? Csak a gyerekélet minősége nem számít? Akkor a jövő társadalma se számít?

Drasztikus változások szükségesek a gyermekek védelme érdekében, hogy ne mondhassa többé a kúria bírája, a gyerek érdeke nem érdekes, és alapjogi vizsgálatnak se kelljen megállapítani, hogy az eljárásban csak díszítőelemként volt jelen „a kiskorúak mindenek felett álló érdeke”…

Valódi gyermekvédelem azonban csak hiteles személyekkel lehetséges, akik a kiskorúakra fókuszálnak. Ezzel éppen ellentétes elvárásokat sugallnak a közélet csatornái, a média, a politika szereplői. A nemiidentitás-zavar körüli közbeszéd mellett nagy divat lett, hogy a nők építsenek férfikarriert, a gyereknevelést pedig mennyiségi kérdésként kezeljék. Egy kisgyereknek azonban az az érdeke, hogy élete első éveiben otthon maradhasson, ne kényszerüljön a szülő bölcsődébe adni... Egyenlőségeszmék, vérfeminista és hímsoviniszta törekvések közepette igen nehéz egy anyának nőként, egy apának férfiként működnie. Szociálisan érzékelten karrierista nők viaskodnak céljaikért ahelyett, hogy a gyereknevelésben mutatnának példát. De miért nem áll ki egy férfi a családvédelem zászlaját cipelni? Akire fel lehet nézni, aki jó példát mutat arra, hogy milyen egy igazi férfi, aki biztonságot teremt a családjának, ahol a feleség megteremti az otthon melegét, ahová öröm gyermekként megszületni…

Mi van, ha igaza van Csernusnak, és a mai nők tökös hermafroditákká váltak? Mi van, ha igaza van Puzsérnak, és a családprojektnek nem a nők a legnagyobb akadályai, hanem az elköteleződni és felelősséget vállalni képtelen férfiak? Mi van, ha a nők az elférfiasodás, a férfiak pedig gyerekekké válás útjára léptek? Aki a családra gondol, az a férfira, a nőre és a gyerekre miért nem gondol?

Fotó: Michal Jarmoluk-tól a pixabay-en