SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A dicséret jobb viselkedésre ösztönzi a diákokat, mint a büntetés

Családinet [cikkei] - 2020-02-05
A dicséret jobb viselkedésre, nagyobb figyelemre ösztönzi a diákokat, mint a büntetés - állapította meg egy új amerikai kutatás.

A kutatók három évet töltöttek 2536 diák osztálytermi viselkedésének megfigyelésével Amerika-szerte. A gyerekek életkora az óvodástól 12 éves korig terjedt. Az Educational Psychology folyóiratban publikált tanulmány szerint a gyerekek 20-30 százalékkal jobban figyeltek az órán, ha a tanárok többször dicsérték, mint szidták őket.

A Paul Caldarella által jegyzett tanulmányon dolgozó kutatócsoport Missouri, Tennessee és Utah államban 19 általános iskolában ült be 151 osztályba. Az osztályok felében a tanárok a CW-FIT elnevezésű viselkedésfejlesztési programban dolgoztak. A programban a diákoknak elmondják, hogy milyen viselkedést várnak el tőlük az órákon, és ha eszerint dolgoznak, jutalmazzák őket. A többi osztályban a tanárok a megszokott eszközökkel fegyelmezték a gyerekeket.

A kutatás megállapította, hogy a dicséret és a megrovás aránya összefüggésben áll a diákok órai koncentrációjával. Más szavakkal: a tanár minél többször dicsérte és minél kevesebbszer szidta a gyerekeket, annál jobban figyeltek rá vagy dolgoztak a feladataikon - ismertette az eurekalert.org tudományos portál.

A dicsérettel ösztönzött diákok 20-30 százalékkal jobban viselkedtek és dolgoztak az órákon, mint azok, akiknek a legkevesebb dicséretben volt részük a szidásokkal szemben. Ezt az összefüggést mindkét vizsgált osztálycsoportban megfigyelték.

"Sajnos korábbi kutatásokból kiderült, hogy a tanárok gyakran hajlanak arra, hogy a rossz viselkedésért megszidják a gyerekeket, és ez többször fordul elő, mint hogy megdicsérnék őket a jó viselkedésért, ami aztán rossz hatással van az osztály és az egyes diákok viselkedésére" - magyarázta Caldarella, a Brigham Young Egyetem kutatója.

"A dicséret a tanár egyik visszajelzése, és a diákoknak szükségük van erre, hogy megértsék, milyen viselkedést várnak tőlük és milyen viselkedést jutalmaz a tanár" - fűzte hozzá.

A kutatás szerint a diákok feladataikra koncentráló viselkedése akkor is elérte a 60 százalékot, ha a dicséret és a szidás aránya egyforma volt. És ha az arány eltolódott, és ha a gyerekek dupla annyi dicséretet kaptak, mint szidást, még jobban alakult a helyzet az osztályban.

A tanulmány hangsúlyozza, hogy a dicséret hatékony eszköz a tanár arzenáljában, arra ösztönzi a gyerekeket, hogy jobban dolgozzanak, különösen azokat, akik tanulási nehézséggel küzdenek vagy gyakran rendetlenkednek órán.

Korábbi tanulmányok azt is igazolták, hogy összefügg a gyerekek órán eltöltött ideje a tanulásban nyújtott előmenetelükkel. Ez alapján a dicséret a tanulást is segíti, és azt is, hogy a diákok jobb eredményeket érjenek el.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI
Kép: DGLimages / shutterstock

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja