Apukák horoszkópja - Három férfi csillagjegy, aki rajong a gyerekekért
Családinet [cikkei] - 2018-09-11
Köztudott, hogy a nők - genetikai kódoltságuknak köszönhetően - sokkal inkább képesek kimutatni szeretetüket a kisgyerekek irányában, míg a férfiak nagy többsége vonakodik az ezzel kapcsolatos témáktól.
Ugyan ők is szeretik megcsodálni egy többgyerekes család nyújtotta képet, de amikor a családalapítás témáját boncoló beszélgetés elé vannak állítva, igyekeznek diplomatikusan kitérni előle. Azonban vannak olyan férfiak is, akik szívesen eljátszanak a nagycsalád gondolatával és nagyon szeretik is a gyerekeket; ez könnyen leszűrhető a férfiak gyerek közelében tanúsított viselkedéséből.
Nézzük, mely csillagjegyek szülöttei azok, akik bármikor bevállalják a családalapítás szépségeit és nehézségeit egyaránt!
- A KOS férfi az egyike azoknak, akik nem tudnák elképzelni az életet gyerekek nélkül. Bár első látásra felszínesnek tűnhetnek, ha családalapításról és gyerekvállalásról esik szó, nagyon érzékenyen érinti őket a téma.
Ők azok, akik nagy családot és egy családcentrikus feleséget képzelnek el maguk körül, ezért életük párját jól meghatározott kritériumok alapján választják meg. Apaként teljes részt vállalnak a gyereknevelés területén, nagyon szeretik együtt tölteni minden szabadidejüket a gyerekekkel.
- A RÁK férfi életét jól meghatározott irányelvek mentén alakítja. Olyan személyiség, aki mindig tudja, hogy mit akar és általában el is éri azt.
Egy megrögzött családapa, aki nem tudja elképzelni életét egy meleg családi otthon és sok gyerek nélkül. Ő a tökéletes apuka, aki mindig türelmes, aki teljes odaadással neveli a gyerekeket, és akire mindig lehet számítani.
- A BAK férfi azon apukák táborát népesíti, akik készek elkényeztetni gyerekeiket. Mindig büszkeséggel és szeretettel beszél róluk, és kész mindent megtenni azért, hogy körülöttük forogjon a világ.
Családjáért mindig készen áll bármire, csakhogy ők boldogok lehessenek. Ugyanakkor szerető férj, aki tiszteli és szereti párját, és mindent elkövet, hogy családja biztonságba érezhesse magát.
Indexkép: pixabay - Pexels
Forrás: filantropikum.com
Családinet hozzászólások:
Következő hír
Adósok vagyunk mind
LEGOLVASOTTABB
Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata
Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.
Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg
Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.
Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron
Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.
Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért
Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.
Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek
Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.
Közösségi hozzászólások: