SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Megölte újszülött csecsemőjét a 27 éves nő Mihálygergén

Családinet [cikkei] - 2017-02-22
Egy 27 éves nőt hallgattak ki gyanúsítottként és vettek őrizetbe a rendőrök.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 27 éves mihálygergei nő ellen.

A salgótarjáni kórházból érkezett a bejelentés 2017. február 21-én 0 óra 25 perckor, miszerint egy 27 éves mihálygergei nőt szállítottak be az intézetbe, aki egy-két napja szülhetett, de újszülöttnek nyoma sem volt és a személy tagadta a szülés tényét.

A rendőrök a nő lakóhelyén házkutatást tartottak, és a halott csecsemőre a családi ház egyik melléképületében találtak rá. A nyomozás jelenlegi adatai, valamint az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a csecsemő élve született, a szülést követően a terhelt a gyermekét megölte, majd elrejtette.

A rendőrök a nőt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tesznek az előzetes letartóztatásának indítványozására.

Forrás és fotó: http://www.police.hu

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja