SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Két év alatt megháromszorozódott a tanodák száma

Családinet [cikkei] - 2014-10-16
Két év alatt megháromszorozódott a tanodák száma, jelenleg 169 működik országszerte - mondta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A IX. kerületi Molnár Ferenc Általános Iskolában tartott rendezvényen a helyettes államtitkár hozzátette: a kormány 2012 óta 5,3 milliárd forintot szánt a tanodák támogatására, a délutáni foglalkozást nyújtó rendszer fejlesztésére. A tanodákba jelenleg 3360 gyerek jár. 

A helyettes államtitkár emlékeztetett rá: a társadalmi felzárkózás alapvető célkitűzése, hogy minél fiatalabb életkorban segítséget nyújtson a rászorulóknak.

Mint mondta, gyakran a szülők anyagi helyzete, vagy alacsony iskolázottsága akadályozza meg, hogy a gyermekek többre vigyék, mint a szüleik. 


A szegénység újratermelődésének egyik oka a szülők alacsony iskolai végzettsége, hogy nem tudják megfelelően támogatni a gyermekeket a tanulásban. A tanodák azonban lehetőséget nyújtanak arra, hogy a szegény családba született gyermekek megvalósíthassák álmaikat - mondta.

Hangsúlyozta: a tanoda nem napközi, nem lehet összekeverni az iskolával. A tanoda "pótolja" azt a segítséget, amit a gyermek nem kap meg otthon, a pedagógusok személyesen foglalkoznak velük, mentorálják őket és felkészítik őket a másnapi iskolára, emellett számos szabadidős foglalkozást, kulturális programot is szerveznek a tanodásoknak - mondta. 

A helyettes államtitkár kiemelte: példaértékű a Molnár Ferenc Általános Iskola és a benne működő tanoda együttműködése, amellyel egymás eredményeit is megsokszorozzák.

Forrás: MTI
Fotó: Paul Gooddy/FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja