SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Vádemelést javasol a rendőrség a szombathelyi kórházból elvitt újszülött ügyében

Családinet [cikkei] - 2014-10-16
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást a szombathelyi Markusovszky kórházból elvitt újszülött ügyében, és vádemelést javasol az ügyészségnek - közölte honlapján szerdán a rendőrség.

Az egynapos kislányt július 9-én délután egy 38 éves szombathelyi asszony és 31 éves unokaöccse azzal a szándékkal vitte magával a kórház szülészeti osztályáról, hogy sajátjukként neveljék fel. 
    
Eltűnését a kórház azonnal jelentette. A rendőrök még aznap délután egészségesen megtalálták a kislányt, és visszavittek a kórház újszülöttrészlegére.


    
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottakat.
A nyomozás során kiderült, hogy az ötgyermekes, elvált asszony - akinek öt fia közül négy már felnőtt - márciusban elvetélt, és tanúvallomások szerint unokaöccsével már régóta készült tettére. A gyanúsítottak több Vas megyei kórház szülészeti osztályát feltérképezték, és beszerezték a babaápoláshoz szükséges kellékeket is - ismertette az eset másnapján sajtótájékoztatóján Tiborcz János Vas megyei rendőrfőkapitány.

Forrás: MTI
Fotó: patrisyu/FreeDigitalPhotos.net

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja