SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Suri Cruise 3 évesen minden nap különórákra jár

Singola Edit [cikkei] - 2009-04-23
Tom Cruise és Katie Holmes nagyon odafigyelnek kislányuk, Suri nevelésére. De a túlzásba vitt különórák száma vajon használ a gyereknek?
Suri Cruise 3 évesen minden nap különórákra jár

A mai szülők abban látják a gyerek jövőjének biztosítását, ha minél előbb, minél többféle lehetőség kínálkozik a kicsi számára, amiben kipróbálhatja tehetségét. Nem vitás, hogy a zseniség, csodagyerekség tom cruisekorán előjön, gondoljunk csak Mozartra. De vegyük azt is figyelembe, mit kíván a gyerek életkora, szervezete, fejlődése. Már az óvodában többféle foglalkozás áll a gyerekek rendelkezésére, emellett még sok-sok különóra is várja a piciket.

A sztárcsaládok épp úgy ügyelnek az utódok képességeinek és készségeinek a fejlesztésére, mint bármelyik család. De néha nem akarnak túltenni ebben is rajtunk?


Nézzük csak: Tom Cruise és Katie Holmes már több mint egymilliót költöttek a kis Suri magánóráira, pedig még csak 3 éves a kislány. Suri nyelveket tanul, focileckét vesz, balettozik, de modern tánc is van a repertoárjában, és még ki tudja mi minden. Vajon mikor van ideje a kicsinek játszani, a világot felfedezni? tomÚgy néz ki, hogy ezután sem lesz ezekre lehetősége, mert amint cseperedik, hangszereken kell kipróbálnia magát. Szülei már azon vitáznak, melyik hangszer illik jobban hozzá: hegedű vagy zongora? És Surinak melyik tetszene jobban? Talán egy xilafon nem okoznak neki nagyobb örömet?

Attól, hogy a szülei híresek, Suri ugyanolyan kisgyerek, mint bármelyik társa. Önfeledt, szabad napok, programok közé kell beiktatni a gyerekek tehetségének fejlesztését, sajnálatos, hogy a sztárpáros ezt elfelejtette.
 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja