SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Ismét a gyerekek kerültek a fókuszba

Családinet [cikkei] - 2009-04-24
Bár a mai gyerekek szabadidejében előkelő helyet foglal el a számítógépezés és az internethasználat, nem ez az egyetlen módja a kikapcsolódásnak. A 15 év alatti fiatalok az internet mellett leginkább tévénézéssel, zenehallgatással, játékkal múlatják az időt, de a sport és az olvasás is jelen van mindennapjaikban - derült ki az NRC Piackutató VMR.kids felméréséből.

Az összesen 2500 internetező gyermek megkérdezésével lezajlott kutatás célja a 15 év alatti világhálót látogató fiatalok internetezési, médiahasználati, szabadidő eltöltési szokásainak és érdeklődésének vizsgálata.

A mai gyerekek számára a számítógép használat és az internetezés az élet természetes velejárója, a 15 év alatti netező gyerekek csaknem fele minden nap fellátogat a világhálóra. A gyerekek kortól függetlenül elsősorban játékra használják az internetet. A kicsik emellett a mesehallgatást és a gyerekoldalak látogatását részesítik előnyben, míg a nagyobbak körében a zenehallgatás, videónézés és az ismerőskereső oldalak örvendenek nagy népszerűségnek. Közösségi oldalakat saját bevallásuk alapján a 7-10 éves netezők közel fele, a 11-14 éveseknek pedig már több mint háromnegyede látogat, chatelni előbbiek 25, utóbbiak 61 százaléka szokott, amelyre az esetek többségében az MSN-t használják.

Bár tény, hogy az internet penetráció gyors növekedése a fiatalabb korosztályokban is érzékelhető, szabadidejük eltöltése mégsem csupán erre a tevékenységre korlátozódik. A gyerekeket további korcsoportokra bontva az egyes korosztályok kikapcsolódási szokásaira vonatkozóan jellemző eltéréseket figyelhetünk meg.

A tévé örök; az internetező fiatalok több mint 90 százaléka által kedvelt időtöltésnek évtizedek óta nem akad "valódi ellenfele". A tévénézési és rádióhallgatási szokásokat is nagyban meghatározza a gyermekek életkora, ezen keresztül pedig érdeklődésük. Más csatornákat részesítenek előnyben a 6 év alattiak, de a 7-10 és a 11-14 évesek között is találunk eltéréseket.

Míg a 7-10 éves netezők körében a tévénézést a szülőkkel vagy testvérrel való játék, a rajzolás, színezés, festés követi, addig a 11-14 évesek előszeretettel hallgatnak zenét, vagy játszanak a számítógépen. Mindemellett a szülők igyekeznek gondoskodni róla, hogy a kultúra és a mozgás se maradjon ki a gyerekek életéből. A 7-14 éves internetezők csaknem fele olvas könyvet szabadidejében, sportolni pedig közel 45 százalékuk szokott; utóbbiak körében a foci (34 százalék), valamint az úszás (27 százalék) a legkedveltebbek.

A felmérés kérdőívét a gyerekek szülői felügyelet mellett, többnyire otthonukban töltötték ki, így az eredmények az otthoni internet-kapcsolattal rendelkező gyermekek internetezési, fogyasztási szokásairól, valamint reklámattitűdjéről adnak felvilágosítást. A felmérést értékes nyeremények felajánlásával a HARIBO Hungária Kft., a Kolping Hotel Kft. és a Nestlé Hungária Kft. támogatták. A VMR.kids 2008 eredményeit részletesen bemutató tanulmány megrendelhető az NRC Piackutató honlapján.


 
Az adatok forrása:
A felmérést az NRC Piackutató 2008 decemberében végezte 2.500 fő online megkérdezésével - a kérdőívet a gyermekek szülői felügyelet mellett, a szülő beleegyezésével töltötték ki az interneten keresztül. A kutatás a célcsoporton belül külön vizsgálja a 6 éven aluliak, 7-10 évesek és a 11-14 évesek csoportját. A VMR.kids célja, hogy felmérje a 14 éves és ennél fiatalabb internetezők internet-használati és honlap látogatási jellemzőit, fogyasztási és szabadidő-eltöltéssel kapcsolatos szokásait, valamint reklámokkal kapcsolatos attitűdjét.

Kapcsolódó webcímek:
www.nrc.hu
www.nrc.hu/termekek/vmrkids


Hangos mesék a CsaládiNet portálon.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Itt volt a legmagasabb a ponthatár idén és ezekre a szakokra volt a legnehezebb bejutni

Csütörtök este kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így több mint 140 ezer jelentkező számára eldőlt, szeptembertől megkezdheti-e egyetemi tanulmányait, és ha igen, melyik intézményben. Idén is akadtak olyan szakok, amelyekre rendkívül magas pontszámmal lehetett csak bekerülni.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja