SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A csőben sütéshez nem cső kell

Szőke Judit [cikkei] - 2008-07-03
Sütőben sütés, méghozzá ropogósra sült sajt vagy zsemlemorzsa alatt, amik a puhára sülést eredményezik és megakadályozzák az étel kiszáradását. Tulajdonképpen ez a csőben sütés, a gratinírozás titka.
Ez a konyhatechnikai eljárás, melynek alapja a pirítás és a sajtos tejszínes, vagy tejes, tejfölös kéreg, francia eredetű.

 A nyár kiváltképp alkalmas ezen sütési mód alkalmazására, mert a friss zöldségek gyorsan elkészülnek és könnyű vacsorát, egészséges ebédet jelentenek. Tulajdonképpen bármit lehet gratinírozni, halat, szárnyast, burgonyát, zöldséget, sőt még gyümölcsöt is. Hogy lerövidüljön a sütési idő, érdemes a hozzávalókat előpárolni, vagy apróra szeletelni.  A felvágott hozzávalók félig fedjék egymást a tűzálló tálban, hogy minél nagyobb felületet kapjunk. Amikor az edényt megpakoltuk, locsoljuk meg tejszínnel vagy tejjel. Arra kerül a sok sajt, megszórjuk zsemlemorzsával és tehetünk rá még vajdarabkákat. Az előmelegített sütőben óvatosan emeljük a hőmérsékletet. Arra kell ügyelni, hogy a teteje ne égjen meg, hiszen az égett étel káros az egészségre. Ha barnulni kezdene, amire a sajt miatt hajlamos, inkább takarjuk le alufóliával. A csőben sütés praktikus, hiszen egyszerre készül el minden. Arról nem beszélve, hogy a forró sütőben a fehérjerészecskék és a keményítő illatos, zamatos, gusztusos kérget alkot az „alkotás” tetején.
Talán leggyorsabb elkészítési módja, ha forrásban levő vízben úgy negyedóráig főzzük, majd papírtörlővel letörölgetjük, kivajazott tűzálló tálba tesszük, szórunk köré, meg rá zsemlemorzsát, nyakon öntjük tejföllel, só bors fűszerként elég rá, majd kemény sajtot reszelünk a tetejére, és betesszük a sütőbe, ahol pirosra sütjük.
 
Fenséges tejfölös csirke

Hozzávalók:
·    kb. 10 csirkecomb (alsó-felső comb vegyesen)
·    1 dl olaj (lehet olíva olaj is)
·    1 dl víz
·    ízlés szerint fűszerek vagy fűszerkeverék
·    5 dl tejföl, jó sok sajt

A megtisztított, megmosott csirkecombokat megsózzuk, befűszerezzük ízlés szerint. Tepsibe teszzük, ráöntünk kevés vizet és olajat, majd alufóliával letakarva puhára pároljuk. Az alufóliát levesszük, a tejföllel bőségesen befedve sütjük tovább, amíg a tejföllel együtt átsül a hús. Rendkívül finom, könnyen elkészíthető. Nem szükséges hozzá garnírung, könnyű saláta is megteszi.

 

LEGOLVASOTTABB

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

Szülői oktatási naptár 2026-ra – óvodától az érettségiig

A szülők egész évben fontos oktatási döntések előtt állnak: óvodai és iskolai beiratkozás, középiskolai felvételi, érettségi és felsőoktatási jelentkezés. Az alábbi összefoglalóban egy helyen találod a hivatalos, jogszabályon és Oktatási Hivatalon alapuló határidőke, ovis kortól egészen az érettségiig.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja