SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kétévesen magától megtanult olvasni, most 4 éves és 7 nyelven számol a legfiatalabb Mensa-tag

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-01-31
Az angol kisfiú tagja lett a Mensának, ami a világ legmagasabb intelligenciájú embereit fogja össze. Egy másik kisfiú pedig, akit Montessori-módszerrel nevel az anyukája, kétévesen már kést használ, makarónit főz és a ruháit is maga mossa.
Kétévesen magától megtanult olvasni, most 4 éves és 7 nyelven számol a legfiatalabb Mensa-tag

Szülei észre sem vették, hogy magától megtanult olvasni

A négyéves Teddy Hobbs Nagy-Britanniában él. Legfiatalabb tagja lett a Mensának, ami egy olyan egyesület, melynek tagjai a világ legmagasabb intelligenciájú emberei - írja a Guardian

A kisfiú már kétéves korában magától megtanult olvasni, szülei észre sem vették. Mindenzt tévénézés és a tableten való játszás közben sajátította el. Ezt követően más nyelveket is elkezdett tanulmányozni, ma már az angol mellett hat másik nyelven el tud számolni százig.

A kis Teddy anyukája azt mondta, először azt hitték, hogy csak "hangokat ad ki" fiuk, de aztán rájöttek, hogy mandarinul számol. 

"Nagyjából kéthavonta új irányba terelődik az érdeklődése. Egy ideig a számolás kötötte le nagyon, aztán az országok és térképek, ekkor különböző nyelveken megtanult számolni. Éppen a tabletjén játszott, amikor furcsa hangokat adott ki, én pedig megkérdeztem, mit csinál. Azt felelte: - Ó, anyu, csak mandarinul számolok”

– mesélte az édesanya a BBC Radio 4 Today című műsorában.
 


 

A kisfiú ügyesen kitöltötte a tesztet, így ő lett Nagy-Britannia legfiatalabb Mensa-tagja.

"Teddy hároméves és hét hónapos volt, amikor megcsinálta az egyórás tesztet. Izgultam, hogy képes lesz-e egy órán át egy laptop előtt ülni, de még élvezte is” – emlékezett vissza az édesanyja.

Korábban bemutattunk egy másik kisfiút: Jax Taylor még csak kétéves, de maga mossa a ruháit, teát főz, de omlettet, lasagnét és makarónit és készít. Édesanyja a Montessori-módszer alapján neveli gyermekét.

Indexkép: CTV News / Youtube

Olvasd el ezt is:

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja