Boriszka az expilóta, avagy mit keres Volgográdban egy marslakó?!

Szülei elmondása szerint különleges adottságai és képességei már kéthetes korában jelentkeztek – meg tudta tartani a fejét. Egyéves kora előtt már beszélt, kétéves korára írt és olvasott. Ez még nem is volna akkora szenzáció, hiszen csodagyerekek mindig is voltak és lesznek.

Boriszka személye tehát nem ezért megosztó.
A fiú csillagászati tudására sem életkora, sem tanulmányai nem adnak releváns alapot és magyarázatot – a szakértők is értetlenül állnak az eset előtt -, de még ez sem az az információ, amitől médiasztár lett a srácból.
Hogy akkor miért kapta fel a külföldi és a hazai – jellemzően conteo-hívő/gyártó sajtó?!

Nos, a Daily Mail brit napilap online kiadása arról számol be, hogy Boriszka, a Marsról jött.
Igen, jól olvastad, a Marsról.

A testvérplanétánknak is nevezett Vörös Bolygóról, melyen egy olyan magasan fejlett, csillagközi utazásra is képes civilizáció létezett, ami még az ókori Egyiptom fénykorának idején szoros kapcsolatot ápolt a Föld lakóival. Boriszka abban a korábbi életében, munkaköréből adódóan többször is járt a Földön; pilóta volt ugyanis. Állítása szerint egy olyan civilizáció emlékeinek őrzője, amit egy nukleáris katasztrófa pusztított el…

Vagy mégsem?!

Hát, nem! Az expilóta beszámolója szerint a mai napig létezik a marsi civilizáció, ami a világrengető esemény után a felszín alá költözött. Lakói két méter magasak, szén-dioxidot lélegeznek, 35 éves korukig öregszenek csak, utána kvázi halhatatlanok, ám korántsem ölhetetlenek. Szóval, ha egy lézerstukkert, jégcsákányt vagy akár szakócát használsz, akkor feltehetően közelebb kerülnek a… hm… nem tudom, hogy a marsiak hitvilága szerint létezik-e bármilyen omnipotens világteremtő. Szóval, meghalnak, no.

S hogy mi az, ami végképp felborzolja a fantáziát?!

Azt tudtad például, hogy a Szfinx egyik füle mögött van egy kapcsolószerkezet, melyet ha megtalálunk végre és aktiválunk, akkor a földi civilizáció sosem látott méretű fejlődése következik be?!

Tényleg igyekszem önuralmat gyakorolni. Komolyan.

Bár erősen viszket a tenyerem, cikkíróként nem tisztem pontról-pontra szétcincálni Boriszka és a szülei állításait, melyek egyrészt ezer sebből véreznek, másrészt a hitelesség látszatát keltendő, bizonyos szakértőkre hivatkoznak, akik azonban nincsenek se megnevezve, se – szakértelmük alapját bizonyítandó - térben-időben elhelyezve a tudományos szféra palettáján.

Mindazonáltal tollat, betűket, gondolatokat forgató kreatív emberként elismeréssel adózom Boriszka hajlékony és rugalmas fantáziája előtt. Annyi fenntartással, hogy a dramaturgia és a karakterek kidolgozásába némileg több energiát kéne fektetnie, illetve a logikus, konzisztens és ötletes világépítés fortélyait sem ártana elsajátítani.

Teóriája ugyanis Däniken és Sitchin kora óta kissé elavult, bár az is igaz, hogy a posztapokaliptikus disztópiák általában kielégítik az egyszeri homo sapiens bizarr, ambivalens és dekadens késztetéseit, ha és amennyiben a remény is megcsillan, legkésőbb az epilógusban. És persze, Hollywood is szereti a kataklizmákat, szóval, ebből még mindig jól lehet profitálni.

Ha és amennyiben Boriszkának sikerül túllépnie a saját és szülei árnyékán, akár még sikeres sci-fi író is lehet.
Akár.
Lehetőleg mielőtt még a sokadszor megjósolt, ám valamilyen érthetetlen okból mégis elmaradt világvége tényleg bekövetkezik.
Például összeütközünk a Nibiruval. Vagy eljönnek a marslakók és a kőkorig gyakják vissza a földi civilizációt.

Ez utóbbi esetben: köszi, Boriszka.