SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Tizenegy évesen elsőéves az egyetemen az amerikai csodagyerek

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-12-10
Elliott Tanner még nem döntötte el, matematikus vagy elméleti fizikus szeretne-e inkább lenni, de kortársaihoz abban mindenképp hasonlít, hogy imádja Harry Pottert.

Kétévesen írt-olvasott, négyévesen osztott, kilencéves korára pedig kijárta az általános- és középiskolát. Egy évet járt főiskolára, idén pedig a Minnesotai Egyetemen kezdte meg tanulmányait a mindössze 11 éves Elliott Tanner.

A kisfiút édesanyja, Michelle kíséri a kampuszon belül egyik tanteremből a másikba. Amíg a gyerek az órán ül, az asszony kávézik.

Elliott elmondása szerint néhány hétig téma volt a csoporttársai között, hogy egy náluk jó tíz évvel fiatalabb gyerekkel járnak együtt egyetemre, de már nem számít szenzációnak, mindenki megszokta, hogy ott van. Nehézségek azért persze így is adódnak:

„Mindig az első vagy a második sorba kell ülnöm, különben a sokkal magasabb csoporttársaim miatt nem látom a táblát” – mondta el a helyi tévének Elliott, majd hozzátette: „Én csak egy egyszerű egyetemista vagyok. Nem hiszem, hogy különleges lennék. Olyan vagyok, mint bármelyik 21 éves, csak épp 11 évesen.”

A kisfiú matematika vagy fizika professzor szeretne lenni, ha nagy lesz, de vonzza az elméleti fizikus pálya is. Addig is alig várja, hogy hamarosan kvantumfizikát tanulhasson az egyetemen, szabadidejében azonban kortársaihoz hasonlóan ő is szívesen olvassa Harry Potter kalandjait.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Strahan Sara and Keke / youtube

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja