SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Iskolarendőrség felállítását fontolgatja a kormány

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-12-12
A téma a győri középiskolában történt késelés miatt került napirendre.

Már korábban is felmerült, most azonban a győri késelés kapcsán ismét napirendre került az iskolarendőrségek felállításának terve – mondta el a mai Kormányinfón Gyulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter. Az Index szerint a politikus elmondta: ha kell, szigorítani fognak az előírásokon, hogy az állam meg tudja védeni a polgárait, bár a konkrét győri esetnek semmi előzménye nem volt.

Mint korábban mi is beszámoltunk róla, múlt héten egy 17 éves diák megkéselte tanárnőjét a jó nevű Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumban. Az egyébként kitűnő tanuló és csendes természetűként ismert fiú azzal indokolta tettét, hogy hármast kapott a matematika dolgozatára.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Utility_Inc / pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Lezárult a vizsgálat Egressy Mátyás ügyében, arról, hogy volt-e drog a szervezetében

Az egész országot megrázta a 18 éves Egressy Mátyás halála. A hetekig tartó kétségbeesett keresés, a remény és a bizonytalanság után a hatóságok a Dunában találták meg a fiatal sportoló holttestét. A napokban lezárult a toxikológiai vizsgálat is, amely újabb kérdéseket vet fel, miközben a legfontosabbra talán sosem kapunk választ: miért kellett Mátyásnak meghalnia?

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja