Mosni, mosogatni és barkácsolni is nagyon szeret a kétéves kisfiú
Tudja, hogy kell teát főzni, és szinte teljesen önállóan főz magának omlettet, lasagnét és bolognai makarónit Jax Taylor, aki mindössze két éves.
Édesanyja úgy döntött, hogy kisfiát minden olyan folyamatba bevonja, amibe csak tudja - így sokkal több időt tölthetnek együtt. Természetesen mindig mellette van és figyel, hogy ne legyen baja, de engedi, hogy kibontakozzon.
”Nincs dicséret és büntetés sem, csak útmutatás” – mondja az édesanya.
Az anyuka szerint ennek a módszernek az is nagy előnye, hogy nem kell elküldenie maga mellől a kisfiát, amíg ő a házimunkával bajlódik. Úgy tűnik, hogy a kis Jax Taylor nemhogy hátráltatja, inkább segíti az anyukáját.
"Amikor egyik nap bementem a konyhába, észrevettem, hogy a kisfiam épp teszi át a mosást a szárítógépbe. Úgyhogy nekem nem maradt más dolgom, minthogy megköszönjem neki" – nyilatkozta az édesanya a The Mirror-nak.
A mosást kisfia maga indítja el, ki tudja választani a megfelelő programot és azt is tudja, hogy hova tegye az öblítőt, vagy hogy pakolja át a ruhákat a szárítógépbe.
A következő videón épp takarít.
Használja a tűzhelyet és a késeket is, de még sose történt baleset
A kisfiú a főzésben is remekel. Természetesen az édesanya végig felügyeli a munkafolyamatokat.
”Mindig ott vagyok mellette, hogy vigyázzak rá. Használja a tűzhelyet, de megtanítottam neki, hogy az forró és nem szabad hozzáérni. Eddig nem is nyúlt oda. A Montessori módszer lényege, hogy annyit segíts, amennyit szükséges. És én pontosan ezt teszem” – mondja az édesanya.
Jax teát is önállóan főz, magának kizárólag koffeinmenteset. Le is szűri egyedül, aztán megkeveri, és már lehet is inni.
”Ha nassolni szeretne, akkor csak odamegy a szekrényhez és kiveszi, amit szeretne, mindenhez hozzáfér.” Ez az édesanya szerint azért is jó, mert így nem kell folyton szólnia, hogy éhes, vagy megkérdeznie, hogy mit ehet.
A kisfiú azt is megtanulta, hogy mindig körül kell nézni, mielőtt átkel az úton. De biztonságosan használja az ollót is, sőt haloweenkor ő maga faragott ki egy tököt késsel.
Florence szerint a kisfiú lehetőséget kapott a hibák elkövetésére, és arra, hogy tanuljon belőlük. Még soha sem sérült meg, szemben a kortársaival, akik semmit sem tudnak egyedül megcsinálni. Tudja, hogy sokan kritizálják őt a nevelési módszerei miatt, de semmin nem változtatna.
Senki ne kövesse az anya példáját felkészülés nélkül! A kisfiú tudatos nevelés eredményeképp és állandó felügyelet mellett végzi a felsorolt tevékenységeket. Soha ne hagyd gyermeked felügyelet nélkül, és csak az életkorának megfelelő feladatokat bízd rá, ha eddig is így nevelted.
Olvasd el ezt is:
- Sikeresebb felnőttek lesznek a házimunkát végző gyerekek
- Házimunka három évesen? Mégis mire jó?
- Montessori pedagógia a gyakorlatban: belestünk egy óvoda mindennapjaiba
- "Segíts, hogy magam csináljam!" - a Montessori-pedagógiáról
Indexkép (illusztráció): Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)