Amerikában nemrég megjelent könyvében, amely a Gerat Minds and How to Grow Them (Nagyszerű elmék, és hogyan fejlesszük őket) címet viseli, Eyre kifejti abbéli meggyőződését, hogy kellő odafigyeléssel bármelyik gyerekből lángész nevelhető. Az elgondolás nem példa nélküli, elég csak Polgár Lászlóra gondolnunk, aki a nyolcvanas években mindhárom lányából sakkzsenit faragott, ám Eyre szerint ennél barátságosabb módszerekkel is kinyithatjuk gyermekeink értelmét.

Benjamin Bloom annak idején három szakaszra osztotta a tanulási folyamatot. A kisgyermek még játszva sajátítja el a dolgokat, ebben az időszakban a szülő dolga leginkább a támogatás. Kisiskolás korban kezdődik a készségek – matematika, írás, olvasás vagy akár a hangszeren való játék – direkt módon történő elsajátítása. Ez által kellő megalapozottságot szerzünk a legélvezetesebb, legtöbb sikerélményt nyújtó szakaszhoz, amikor már önmagunk fedezzük fel a világot, és jövünk rá a mélyebb összefüggésekre. Az igazi nagy felfedezések nem kósza ötletekből származnak, hanem egy-egy téma alapos ismeretéből, és az így feltett kérdésekből.

A szülő Eyre szerint igen sokat tehet azért, hogy gyermeke eljusson arra a szintre, ahol már maga képes új dolgokat felfedezni. Ha a gyermeknek kérdése van, egyszerű válaszadás helyett gondolkozzon vele együtt, és vezesse rá a megoldásra. Adjon neki megoldandó feladatokat – nem kell nagy dolgokra gondolni, mondjuk egy torony felépítését, vagy a kabátja felvételét – és ne segítsen neki a végrehajtásában. Mint fogalmaz: a cél nem az, hogy minél előbb felépüljön a torony, hanem az, hogy a gyermek legközelebb is képes legyen megcsinálni – ez pedig csak úgy lehetséges, ha ő maga birkózott meg a feladattal.

Örök kérdés, hogy mennyit segítsen a szülő a házi feladatban. Mindenhonnan azt halljuk, hogy lehetőleg semennyit, mert az a gyerek dolga, sok szülő mégis szeretné tudni, miről tanul a gyerek, és szívesen része lenne a folyamatnak. Ezt azonban elérhetjük a témához kapcsolódó beszélgetéssel, kérdések feltevésével, a véleménye kikérésével is, anélkül, hogy a feladatát elvégeznénk helyette.

Visszatérve a kabát felvételére: a legtöbb szülő elméletben tisztában van vele, hogy hagyni kéne a gyereket egyedül boldogulni, ám a reggeli kapkodásban egyszerűen nincs idő a kísérletezésre. Mégis jó lenne kivitelezni. Próbálkozás közben ugyanis a kicsi egy igen fontos készséget fejleszt: a kitartást. Rájön, hogy a legtöbb dolog nem megy elsőre könnyen, ám ha nem adja fel, egyre jobb és jobb lesz benne. Ha azonban az első sikertelen kísérlet után jön az anyai segítség, valami egész mást tanul meg – azt, hogy ha valami nem megy, akkor más majd elvégzi helyette.

És még egy fontos készség: a hallgatás. Szülőként tanuljunk meg hallgatni! Nem elég, ha kérdezünk a gyerektől, legyen türelmünk végighallgatni is. Rohanó világunkban talán ez az a képesség, amelyet a leginkább elfelejtettünk.

Fotó: davorkrajinovic / pixabay