SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Ezekből a jelekből tudhatod, hogy okos lesz a gyereked

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-05-30
Minden szülő szemében a saját gyermeke a legügyesebb, és sokan azt gondolják, hogy ha valamit hamarabb sikerül a kicsinek elérnie, mint a kortársainak, akkor zseni lesz belőle. Mutatjuk, melyek azok a jelek, amelyek erre utalhatnak!

11 jel, ami arra utal, hogy okos lesz a gyereked

Han Ren, Ph.D. pszichológus és iskolapszichológiai specialista szerint abból, ha egy kicsi - például óvodáskorú - gyermek kiemelkedik a kortásai közül, még nem következik az, hogy a későbbiekben is átlagon felüli intelligenciával fog rendelkezni. Azonban egy 7 éves gyermek IQ-ja már valószínűleg változatlan marad élete végéig.

Vannak viszont olyan jelek, amelyekből arra következtethetünk, hogy a gyerekünk átlagon felüli intelligenciával fog rendelkezni. Az összeállítást a romper.com készítette, ezek a jelek pedig a következők: 

1. Kivételes memóriával rendelkezik

Szakértők szerint már egy kisbaba is emlékezhet múltbeli eseményekre, például arra, hogy hol volt a játéka legutóbb. Ha a gyerek könnyen megismeri az arcokat, és képes helyszíneket is megjegyezni és felismerni, az utalhat arra is, hogy kivételes képességei vannak.
 

2. Ügyesen koncentrál

Ha a gyermekünk már egészen kiskorában ügyesen koncentrál valamire, ha kitartóbb a figyelme az átlagnál, az szintén jó jel. 


3. Következtetéseket von le

Felnőttként már előre látjuk, minek mi lesz a következménye. Bizonyos helyzetek előtt felkészülünk, számolunk a következményekkel. A gyerekek esetében ez azonban nem ilyen egyértelmű. Ha egy gyermek már kicsi korában is le tud vonni következtetéseket, az is magas intelligenciára utalhat. 


4. Az idősebbek társaságát keresi

A tehetséges gyerekek az idősebb társaik és a felnőttek társaságában érzik jól magukat, hiszen tőlük tanulhatnak. 


5. Választékosan beszél

Az intelligens gyerekek nyelvi készségei gyakran kiemelkedőek, ezért nagyon választékosan beszélnek.
 

6. Rosszul alszik

Az intelligens gyerekek általában nem alszanak jól.
 

7. Nyitott

Ha egy gyermek nyitott, nem félénk, bátran megszólítja a felnőtteket is, van humorérzéke és jók a szociális készségei, az mind magas intelligenciára utalhat. 


8. Érzékeny

"Nagy szív, nagy agy" - állítják a szakértők. Az empátia ugyanis szorosan összefügg az intelligenciával. 


9. Igazi örökmozgó

Bár a szülők nem feltétlen örülnek, ha gyermekük egy igazi sajtkukac, az azért megnyugtató lehet számukra, hogy az ilyen gyerekekből gyakran tehetséges felnőtt válik.
 

10. Van hobbija

Ha valami iránt nagy érdeklődést mutat a gyerek, akkor előfordulhat, hogy azon a területen kiemelkedő tehetséggel bír, ezért mindenképp bátorítsuk, támogassuk őt a hobbijában.
 

11. Könyvmoly

Ha szereti a könyveket, figyelmesen hallgat, amikor mesét olvasunk neki, bújja a könyveket, akkor felnőttként bizony jó eséllyel intelligensebb lesz a társainál. 

Indexkép: Nguyen Dinh Lich képe a Pixabay-en

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Mikor indulj a kórházba szülés előtt? Az 5-1-1 szabály sok kismamának segít dönteni

A szülés előtti napokban szinte minden kismamában felmerül a kérdés: vajon ez már az igazi, vagy még csak a testem készülődik? Az 5-1-1 szabály egyszerű kapaszkodót ad, de vannak helyzetek, amikor nem érdemes az órát figyelni.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja