SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A boldog gyerekek hangosak, vidámak és ellenkeznek

Tóth Nikolett [cikkei] - 2021-10-11
Mintha elfelejtettük volna, hogy mi is a lényege a gyerekkornak. Csendre intjük őket, ha sírnak, és máris rossz szülőnek kiáltanak ki bennünket. Ha hangosan nevetnek, akkor azt mondják, nem vagyunk képesek megnevelni őket. Ha pedig ellenkeznek valamin, összesúgnak a hátunk mögött, hogy régen ilyen elő sem fordulhatott. Persze. Azok a gyerekek a megfélemlítés miatt nem mertek még sírni vagy hangoskodni sem. Pedig van egy másik út is: a felelőtlen játékosság, ahogy Vekerdy Tamás hívja.
A boldog gyerekek hangosak, vidámak és ellenkeznek

Téves gondolkodás, hogy a jó gyerek mindig csendes

Szigorú és rosszalló tekintetek a buszon. Pedig csak lelkesen nézzük a mellettünk elhaladó autókat és motorokat, és közben nagyon örülünk neki. Aztán a pénztárnál, sorban álláskor. Az senkinek nem jut eszébe, hogy előreengedjen minket, de ha a gyereknek rossz napja van és kicsit nehezebben bírja a várakozást, máris megvetően néznek ránk, van, aki szóvá is teszi, hogy milyen rossz anya vagyok, hogy nem tudom megnevelni a gyerekemet. Miért?

Miért terjed futótűzként az a divat, hogy gyerek nélkül menjünk étterembe, szállodába, bevásárolni, utazni, mindenhova? És ez csak a környezetünk véleménye. Gyakran mi, szülők is hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a boldog gyerek igenis hangos, és néha igenis hagyni kell, hogy vidám és hangos lehessen. Vekerdy Tamás pszichológus így fogalmazott:

”Jó volna, ha meg tudnánk állni, hogy ne szóljunk rá: ,,Hagyd már abba!” – mert játszani egész nap kell. És ez ellen a gyerek nem tehet semmit. Ha kényszerrel leállítjuk – először szomorú, aztán ideges lesz.”
 

Természetes, hogy sírnak a gyerekek, az lenne furcsa, ha nem így lenne

Sok bántás éri az édesanyákat azért, mert gyerekük sírni mer. A közösségi médiában arctalanul lehet a másikat szidni, csúnya szavakkal illetni, és ezzel a módszerrel, sajnos, nagyon sokan élnek is. De időnként élőben is megalázzák az anyákat - tisztelet a kivételnek.

Sarah Blackwood kanadai énekes például arról számolt be, hogy amikor 2 éves gyerekével 7 hónapos terhesen repülőre ült, akkor a kisfia elkezdett sírni. Mindössze 10 percig tartott az egész, mégis ezalatt az emberek folyamatosan mérgelődtek körülötte, és gúnyos megjegyzéseket tettek. Sőt, még a stewardess is odament hozzájuk, és azt mondta, hogy ha nem tudja megnyugtatni a kisfiát, le kell szállniuk a gépről.

Ő és a többi hasonló helyzetben lévő anya azt üzeni, hogy próbáljuk megérteni az ő helyzetüket is: a gyerek lehet, hogy azért sír, mert idegen helyen van és új neki minden, egyszerűen csak egy kis megnyugtatásra vágyik az édesanyjától. Vagyis nem kell egyből azzal vádolni, hogy rossz szülő. Gyakori jelenség, hogy az árvaházakban lakó babák egy idő után már nem sírnak, hiszen tudják, hogy úgysem számíthatnak anyai segítségre.
 

A boldog gyerek vidáman fedezi fel a világot, és még az is belefér, hogy koszos legyen

”Boldogtalan a gyerek, ha új csizmát kapott, és sehol egy pocsolya, amin keresztülgázolhatna” - tartja egy régi svéd közmondás. És valóban: Vekerdy Tamás is azt javasolja, hogy nyugodtan mászkáljon, hemperegjen a gyerek, és ne kelljen mindig a szép ruhájára vigyáznia. Egyszerűen csak adjunk rá olyan ruhát, ami koszos lehet, amit nem sajnálunk. Hadd futkározzon, hadd ugráljon a sárban vagy a pocsolyákban, hadd fedezzen fel új dolgokat, hadd kérdezzen meg valamit százszor is, hadd legyen hangos, vidám és boldog.

Olvasd el ezt is: Nem baj, ha koszos lesz a gyerek! - 6 ok, amiért engedned kéne, hogy összepiszkolja magát
 

A boldog gyerek nem fogad szót?

”Bizonyos életkorokban, bizonyos gyerekek csak azért is azt csinálják, amit a felnőtt tiltana nekik. Szülők, ha jobb kedvük van, meg is tréfálják a kisgyereket: - Ide ne hozd azt a tálcát! És a kisgyerek máris szalad, és viszi” – mondja Vekerdy Tamás, aki szerint:

”Csak a legrosszabb kényszermegoldás a kötelező és a tilos. Ha a gyerek gyengébb a parancsolónál, alamuszivá lesz, alattomban védi, menti magát. Ha azt hiszi, hogy erősebb, kitör a csak azért is. Hanem rávezetni a gyereket arra, hogy mit lehet és azt hogyan – ez igazi ügyesség.”
 

Mit tehet a szülő? Legyen felelőtlen játékos!

puszit adJulia Kuzenkov fotója a Pexels oldaláról


A szakember szerint az ideális szülői magatartás a felelőtlen játékosság. Ez azonban nem jelenti azt, hogy felelőtlen vagy gondatlan a szülő, sőt, épp ellenkezőleg:

”A felelőtlenség arra vonatkozik, hogy a szokásos mindennapi aggályoskodások - "vigyázz a ruhádra!", "ne piszkold be a kezedet!", "feleltél-e ma az iskolában?", "mi a lecke?", "hányast kaptál?" - elmaradnak, nem rontják a hangulatot. …A "felelőtlen" játékosság egy életérzés, egyfajta könnyed, laza, együttes életöröm – bizalom egymásban -, ami azonban nem áll ellentétben azzal, hogy amikor szükséges, a szülő azonnal közbelép és korlátokat állít.”

Olvasd el ezt is: Több laza szülőt a világnak!

Vagyis ha kell, akkor bemegyünk vele a sekély vízbe sarazni, de mélyebbre nem merészkedünk vele, mert az veszélyes.

És hogy mit is jelent még ez a felelőtlen játékosság? Azt, hogy átadjuk magunkat a jelennek, nem görcsölünk a jövőn, nem gondolkodunk a következő nehézségeken, egyszerűen csak élvezzük a gyerekünkkel töltött pillanatokat.

Indexkép: Darrel Collins képe a Pixabay-en 
Idézetek forrása: Vekerdy Tamás: Belső Szabadság, Kicsikről nagyoknak és Érzelmi biztonság című könyvei

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja