SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Mihez kezdjünk a testvérféltékenységgel?

Zaka Dóra [cikkei] - 2020-09-30
A testvéri kapcsolat a legfontosabb emberi kapcsolatok közé tartozik. A családunk az, ahol megtanuljuk, mik is a világban való működés alapvető elvárásai, mégis, vannak olyan részei ennek, amit szüleinkkel nem gyakorolhatunk.

A testvérünk segít, hogy megtanuljuk az együttműködést és a versengést egyaránt. Együtt játszunk, utánozzuk egymást, tanulunk egymástól, a legnagyobb békés együttlétből óriási harcba csapunk át, hogy aztán ismét kibéküljünk. A küzdelemben pedig gyakori, hogy a szüleink kegyeiért harcolunk. Kinek ne lenne ismerős a "de nem is én voltam, hanem ő" típusú testvérveszekedés?

Van egy idézet, méghozzá a kortárs regényíró, Cecilia Ahern tollából, amely nagyon jól leírja, hogy mi is a testvériség: Erre valók a testvérek. Hogy szekálják egymást, hogy megnehezítsék egymás életét. A gyerekek ebben nőnek fel, és ettől edződnek meg. Ez adja az alapot a felnőtt élethez.”

Bárhogy is nézzük, az első gyermeknek a kistestvér születése trónfosztással jár. Addig ő volt az „egy szem gyerek”, „a család szeme fénye”, most pedig itt van ez a pici, síró lény, aki még ráadásul be is pisil és mindenki odavan érte. Ez érthetetlen.

A kistestvér születésének időszakában gyakran látjuk, hogy gyermekünk olyan viselkedéseket hoz vissza, amit már korábban elhagyott – például ismét bepisil. Fontos, hogy nagyobb gyermekünk ilyen reakcióit megértéssel fogadjuk, hiszen azok – bizonyos határokon belül – természetesek. Vannak dolgok, amelyek segíthetnek abban, hogy a család könnyebben átvészelje ezt az időszakot.

Sokat számít például az, ha már a várandósság időszakában be van avatva az eseményekbe és fel van készítve arra, hogy mikor mi fog következni. Meg lehet neki mutatni az ultrahang képeket, elmesélni, hogy milyen volt, amikor ő volt anya pocakjában és jó előre elkezdeni mondani azt is, hogy lesz majd néhány olyan nap, amikor anya kórházban lesz, ami után pedig a picivel együtt fog hazajönni. Ha a gyermeknek ezzel kapcsolatos kérdései vannak, igyekezzünk a korának megfelelő lehető legjobb választ megadni és türelmesen kezelni. A kérdései jelzik, hogy foglalkoztatja a téma, belül dolgozik rajta.

Amikor már megérkezett az új jövevény, adjunk lehetőséget a nagytesónak, hogy megélhesse saját hasznosságát és fontosságát. Biztosan van a pici ellátásnak olyan része, amiben segíteni tud, például odaadhatja a cumisüveget vagy elviheti a pelenkát a szemetesbe. Ezek apróságoknak tűnnek, de mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy nagyobb gyermekünk könnyebben elfogadja a család bővülését. Vannak mesék is, amelyek ezt a témát taglalják (pl. A tesó-ügy), ezek olvasása is jó apropó lehet arra, hogy a gyermek feltegye kérdéseit és foglalkozzon a témával.

Nagyon fontos, hogy ne zárjuk ki őt a kicsivel töltött időből, sőt, próbáljuk minél inkább megtartani azokat a rituálékat, amelyek korábban voltak. Ha minden este apa segít a fürdésben és anya olvassa a mesét, törekedjünk arra, hogy ezt a pici születése után is tartani tudjuk. A nagyobb gyermek hálás lesz ezekért a biztos pontokért a napban, hiszen ne feledjük, nem csak a szülők élete változik meg, ha bővül a család, hanem az összes többi családtagé is.

betöltés...
betöltés...
Zaka Dóra

Zaka Dóra
tanácsadó szakpszichológus, képzésben lévő pár- és családterapeuta, OH-kártya instruktor, képzésben lévő sémakonzultáns-jelölt

Elérhetőségeim:
Honlap: https://www.relation-ship.hu/
Facebook: Relation-Ship Pszichológiai Tanácsadó Központ
Instagram: Relation-Ship Pszichológiai Tanácsadó Központ

Email: info@relation-ship.hu és zakadorapszichologus@gmail.com
Telefon: +36 20 970 4522
Rendelési helyszín:
  • 8000 Székesfehérvár, Zrínyi utca 29. B épület
  • illetve online

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja