SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

6 ok, amiért nagyszerűek az elsőszülöttek

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-03-02
Az elsőszülötteken testvéreiknél több a teher, több az elvárás, de emiatt értékes jellemvonások is fejlődnek ki bennük. A te elsőszülöttedre hány igaz a felsoroltakból?


1. Kibírják az újdonsült szülők ügyetlenségeit

Az első gyermek megszületése nem jelenti automatikusan azt, hogy anya és apa innentől fogva csípőből tudja, hogyan kell gyereket nevelni. Az elsőszülöttek nem csak elszenvedői a kezdeti bénázásoknak – mint rosszul felrakott pelenka, túl hideg vagy túl meleg fürdővíz –, hanem egyben kísérleti alanyai is a papíron jól hangzó, de a valóságban nem feltétlenül működő gyereknevelési elveknek. Akár hónapok is beletelhetnek, mire a szülők rájönnek, hogy bizonyos elképzeléseket jobb inkább elengedni. A fiatalabb gyerekek megússzák ezeket a kezdeti kalandokat.


2. Egy pillanat alatt felnőnek

Anya bemegy a kórházba szülni, és otthon hagy egy apró kétévest, aki az ő szemében még mindig baba. Három nap múlva hazamegy, és döbbenten veszi észre, hogy a kétéves már nagy gyerek. Mennyivel nehezebb, mint az újszülött, és mennyivel okosabb is! A kétéves pedig egyetlen pillanat alatt kerül át a „baba” kategóriából a „nagy gyerek”-be, amit nem feltétlenül fogad kitörő örömmel.


3. Mindig nagyobbak lesznek feléjük az elvárások

Még kis korkülönbség esetén is feltűnő – vagy talán csak akkor feltűnő igazán –, hogy a fiatalabb mintha kevésbé lenne érett, mint a nagy volt az ő korában. Ahogy egy kétgyerekes anya fogalmazott: „A kisebbik nálunk gyerekesebb, mint a bátyja valaha is volt.” Onnantól fogva, hogy a kistestvér beköltözött a házba, mindenki elvárja a nagyobbtól, hogy kettejük közül ő legyen az okosabb, ő pedig ennek az elvárásnak magától értetődően tesz eleget.


4. Hamar megtanulják, milyen érzés vigyázni a másikra

A kisbaba pici. Gyenge és törékeny. Óvatosan kell hozzányúlni, mellette nem szabad vadulni, és viszonylag csendben kell maradni, amikor alszik. A szintén még csak néhány éves nagyobbik hamar átlátja ennek a felelősségét, és később is harcosan védelmezi minden ártalomtól a kistestvérét. Ha esetleg otthon olykor (gyakran) fel is üti a fejét köztük a konfliktus, a külvilág felé mindig azt a védelmező szerepet veszi fel, amelyre otthon tanították.


5. Kitapossák az utat a kicsi előtt

A fiatalabbik gyerekem máig emlegeti, hogy az első iskolaelőkészítő foglalkozáson az igazgatónő külön odament hozzá, a nevén szólította, és azt mondta, örül, hogy a bátyja után őt is itt látja. A kisebbik testvér már nem csak jó ismerősként megy az óvodába és az iskolába, de abból a szempontból is könnyebb dolga van, hogy az idősebb megharcolja a szülőkkel a szokásos függetlenedési csatákat, legyen szó egyedül közlekedésről, esti kimaradásról vagy regisztrációról valamelyik közösségi oldalra.


6. Náluk jobb dolog nem is történhetne a kistestvérükkel

Egy szerető testvérnél nincs nagyobb kincs. Igaz, hogy apróságokon összekapnak, néha féltékenyek a másikra, de ez a kapocs minden veszekedésnél, sértődésnél vagy akár jellembeli különbségnél erősebb. Talán útban van a másik, de ha nincs otthon, nélküle üres a ház.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: langll / pixabay

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja