„Minden gyerekemet szájon szoktam puszilni. Na jó, Brooklynt talán nem, ő már 18 éves, bizonyára furcsának találná, de nagyon ragaszkodom hozzájuk. Victoriát és engem is így neveltek” – nyilatkozta az ex-focista az esetről, az utolsó mondatával pedig igen jól megvilágította a helyzet körüli bonyodalom legfőbb okát.

A szájrapuszi ugyanis kulturális kérdés. Aki úgy nőtt fel, hogy a családjában természetes volt, nem lát benne semmi rosszat, ahol azonban ez kizárólag a szerelmesek – ideális esetben az anya és az apa - közötti kapcsolatra korlátozódik, ott a gyerek felnőttként is taszítónak fogja találni, hogy a partnerén kívül bárki máshoz ilyen formán közeledjen.

Magyarországon a szájra puszi egyértelműen szexuális jelentéssel bír – minden bizonnyal ezért is tartják olyan sokan felháborítónak a szülő és gyermeke közti „csókot” -, külföldön azonban, akár nyugatra, akár keletre megyünk, gyakran sokkal szélesebb körben használatos.
Az idősebbek még emlékezhetnek az itthon már akkor is bizarrnak tűnő „Brezsnyev-triplára”: a szovjet pártfőtitkár előszeretettel üdvözölte politikustársait úgy, hogy két puszit nyomott az arcukra, majd mindezt megkoronázta a szájukkal. Az egyébként pravoszláv vallási ceremóniából eredő köszöntési formát Margaret Thatcher és a román diktátor Nicolae Ceausescu visszautasította, Kádár Jánosnak azonban, látszólag legalábbis, semmi gondja nem volt vele.

A szájra adott szülői csók is gyakorlatilag egyidős az emberiséggel. Az ősi időktől kezdve egészen a huszadik század első feléig elterjedt volt a gyakorlat, hogy az éppen elválasztandó, fogakkal még nem igazán rendelkező gyermeknek a szülő „előrágja” az ételt, majd azt közvetlenül a saját szájából juttatja át a kicsiébe – innen ered egyébként a „szájába rág” kifejezés is. Több kutató szerint ebből az intim, gondoskodó cselekedetből fejlődött ki a puszi, mint a szeretet és a bizalom megnyilvánulása – először a szájra, később az arcra is.

Az idők azonban változnak, és manapság hazánkban – ahogy többé-kevésbé Európai nagyobbik felén – kizárólag szerelmespárok között számít a csók helyénvalónak. Minden bizonnyal ezért is övezi ezt az amúgy ártatlan megnyilvánulást olyan nagy ellenérzés. Akik családjában ez soha nem volt szokás, helytelennek, zavarónak, sőt taszítónak is tarthatják. Egyes pszichológusok egyenesen attól félnek, hogy a szülő ilyenkor akaratán kívül szexuálisan izgatja a gyermekét, mivel az ajkak különösen érzékeny erogén zónának számítanak. Mások azonban inkább ezt a felvetést tartják elfogadhatatlannak, mivel – mint mondják - normális esetben a szülő-gyermek viszony teljes mértékig aszexuális.

Szülőként, bármi legyen is a véleményünk, fontos a kérdést nyíltan kezelni. Ha a mi családunkban ez nem is szokás, fel kell rá készülnünk, hogy a gyerek előbb-utóbb találkozni fog ilyesmivel, és fontos, hogy előítélet-mentesen közelítsük meg ilyenkor a témát. Akkor se mondjuk a gyereknek, hogy ez egy „beteg”, „undorító” dolog, ha mi magunk esetleg így is gondoljuk, hanem egyszerűen intézzük el annyival, hogy mi ezt máshogy szeretjük. Aki pedig olyan családból érkezett, ahol a szájra adott puszi része a szülő-gyerek kapcsolatnak, különös érzékenységgel viseltessen a gyerek reakciója iránt. Könnyen lehet, hogy egy bizonyos kor után a gyermek ezt már kínosnak fogja tartanai, különösen nyilvános helyen. Ilyenkor ne erőszakoskodjuk, ne próbáljuk meggyőzni, hogy ez természetes – ahogy minden egyéb esetben, próbáljunk meg annyi fizikai kontaktust létesíteni a gyerekkel, amennyit igényel.

foto: Pixabay / Niki Filipova