Én viszont azt feleltem, hogy eszem ágában sincs így tenni. Egyfelől Fanni még csak 6 éves. Másfelől engem sem löktek ki a szüleim a fészekből, hanem megvárták, amíg magamtól szárnyra kapok. Anyukám igazi tyúkanyó volt, aminek köszönhetően csodálatos gyerekkorom volt. Én ugyanezt szeretném Fanninak megadni.

A férjem ugyanolyan szerető, védelmező családban nőtt fel, mint én, és semmi, de semmi hátránya nem származott belőle egyikünknek sem. Nem értek minket kudarcok, nem kaptunk hatalmas pofonokat az élettől. Mintha a szeretetburok, amiben felnőttünk, egész életünkben elkísért és megóvott volna minket. 13 év házasság után is nagy szeretetben és harmóniában élünk. Hiszem, hogy ez nagymértékben a boldog, szerető családnak köszönhető, amiben felnőttünk.

Beszélgettem ismerősökkel, akik szintén szeretetburokban nevelték fel a gyerekeiket. Ők is azt mondták, hogy a gyerekeiket, akik már felnőttek, ma is körül lengi és védelmezi a szülői szeretet, amiben nevelkedtek.
 

Többféle burok van ugyanis.

Van a korlátozó, fojtogató burok, ami megnyomorítja a gyereket. De létezik a szerető, védelmező burok, aminek a falai átjárhatóak. A gyerek kedvére kalandozhat, de ha szükséges, bármikor visszatérhet belé. Mi ilyen burokban neveljük Fannit. Mindig annyit kap belőlünk, amennyire szüksége van.

A burok pedig tökéletesen működik. Fannit is körbelengi a szeretetünk, hatalmas önbizalmat nyer abból, hogy tudja, ránk mindig számíthat.

Múlt héten ismét kaptam egy pozitív visszacsatolást, amikor az új óvó nénink megjegyezte, hogy ritkán látni ilyen felszabadult, nyitott gyereket, mint a lányunk.

Fanni tehát marad továbbra is a fészekben, és ha majd eljön az ideje, kirepül magától.

Forrás: Lányomnak az életről
Indexkép: pxhere