SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ó, hogy az a... - Ha káromkodik a gyerek

Hidegh Sándor [cikkei] - 2010-03-25
A gyanútlan szülő rémülten kapja fel a fejét, amikor a gyereke egy társaságban egyszer csak elereszt egy cifra mondatot. A csemete pedig széles vigyorral ragyog a sikertől, amint megdöbbentette a felnőtteket!
Ó, hogy az a... - Ha káromkodik a gyerek

A csúnyát mondás minden gyerek életének fontos pillanata. Elsősorban a határok próbálgatása a cél. A kisgyerek szinte méri, milyen súlya van a szavainak, és nagyjából azt is felfogja már, melyek a súlyosabb szavak.

Kétévesen még szinte öntudatlanul, nagy örömmel mondanak egy-egy, a felnőttektől vagy a reklámokból, tévéből elkapott szófordulatot.

A 3-5 évesek már gyakran tudatosan hangot adnak haragjuknak, szembeszállásuknak, vagy éppen az a céljuk, hogy felhívják magukra a figyelmet, a társaság középpontjába kerüljenek.

A szülőnek az első és legfontosabb lépése az, hogy megfejtse, vajon mi is a gyermeki káromkodás oka.

  • Ne ordibáljon mindjárt a gyerekre! Vegyen mély levegőt, (számoljon 10-ig - egy birka, két birka... - a szülő, ha hagyja) és igyekezzen normális hangon, egy egyszerű mondattal kiigazítani megtévedt, lelkünk csücskét. Nem kell túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítani a pillanatnak, de ne feledjen később egy kis "lelki vigasz" keretében visszatérni rá!
     
  • Egyszerűen engedje el a füle mellett az oda nem illő szavakat! Ha a gyerek látja, hogy hiába igyekszik hergelni minket, meg is unja a próbálkozást.
     
  • Ne büntessük mindjárt "mars a sarokba" felkiáltással, ha kicsúszik a száján némi ordenáréság. Fogjuk fel óvodai humornak!
     
  • Ha nem figyelünk zamatos kifejezéseket hangoztató magzatunkra és otthagyjuk, előbb-utóbb, közönség hiányában abbahagyja!
    Később meg is lehet magyarázni, amikor magához tért a révületből, hogy ezt miért illik, vagy nem illik sem otthon, sem máshol mondani!
     
  • Reagáljunk humorral! A legjobb módszer, de nem mindig alkalmazható, viszont mindkét fél sértését és haragját enyhíti.
     
  • Ellenben, ha kritikus helyzetben tudatosan nem használja a ronda kifejezéseket és más kulturált módon próbálja kifejezni magát, dicsérjük meg!
     
  • Egyszerűen fogalmazzon meg néhány szabályt! Tiszán fogalmazva, következetesen adja a tudtára: "Nem csúfolódunk!", "Nem káromkodunk!". Minden alkalommal figyelmeztesse grimbuszkát erre!


Foglalkozzunk többet a gyerekkel!

Tévét nézni minden gyerek szeret. Néha üljünk le a gyerekkel együtt, és nézzük meg, mit néz - mint a mérgezett egér - a nagy dobozban. Időnként megdöbbentő tapasztalatokat szerezhetünk! Ha úgy találjuk, miután nem éppen gyerekeknek szóló műsor megy (melyben a különböző aktusokra és egyes állatok bizonyos részeire való utalások úgy repkednek, mint egy vadász sólyom) beszélgessünk el a gyermekkel arról, hogy a tévében látottakhoz képest milyen reagálás, milyen szóhasználat járja a kis családunkban. Tudatosítsuk, a gyerekben, hogy nem az az elvárt és megfelelő, amit a televízió sugároz!

Sokszor a gyerek az óvodából "hoz haza" csúnya szavakat. Faggassuk ki, kitől, milyen körülmények között hallotta! Magyarázzuk el neki, rasszista kifejezések, "egyes kisebbségek degradálása" nélkül, határozottan, de nem haragosan, hogy ez a fajta magatartás nálunk nem elfogadott.

Figyeljünk a gyerekünkre, ha a társaival játszik! Nézzük meg, hogyan viszonyul a kudarchoz, hogyan viseli el a másik gyerek agresszióját, játék során milyen szerepbe kényszerül, és ezt hogyan oldja meg. Ennek kapcsán is beszélgethetünk vele a beszédről, egyes szóhasználatról is!

Ne essünk kétségbe!

Mielőtt még néhány csúnya szó hallatán kétségbeesünk, vegyük figyelembe, hogy a gyerekek számára a "buta", a "hülye", az "ökör", a "kaki" és a durvább káromkodások mind egyforma súlyúak. Bármelyiket halljuk a gyerek szájából, reagáljunk rá ugyanúgy, és ne foglalkozzunk vele
!
 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja