SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Miért kerüli az iskolát? - A pszichológus véleménye a lógásról

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-10-30
Pszichológust kérdeztünk arról, mi állhat a rendszeres lógás hátterében, és mit tehetünk, ha gyermekünk nem akar iskolába járni. A pszichológus szerint a szentbeszéddel csak rontunk a helyzeten - mutatjuk, milyen megküzdési stratégiákat javasol helyette.
Miért kerüli az iskolát? - A pszichológus véleménye a lógásról

Miért kerüli az iskolát a gyerek?

Ezért nem éri meg lógni

Biztosan sokunknak van olyan emléke, amikor lógott egy-egy óráról, vagy a környezetében volt olyan, aki csak úgy heccből nem ment be időnként a suliba.

Lógni azonban egyértelműen nem éri meg. Jó, ha tudja a gyerekünk, hogy a sok lógásnak több negatív következménye is van, például:
 

  • lemarad, és idővel már behozhatatlan lesz a hátránya a tananyagban
  • tíz igazolatlan óra után az iskola értesíti az önkormányzatot, a gondviselőt pedig fel fogja hívni a jegyző, aki elmondja a várható következményeket
  • ötven igazolatlan óra után a jegyző elrendelheti a gyerek védelembe vételét, ami azt jelenti, hogy kirendelnek egy családgondozót, vagy súlyosabb esetben a gyermeket új családi környezetbe helyezhetik át. A családi pótlék iskoláztatási támogatás részét szüneteltetik, vagyis a család elesik ettől az összegtől.
     

Ezek az okok állhatnak az iskolai lógás hátterében a pszichológus szerint

Szajli Claudia pszichológus a Családinetnek azt mondta, hogy az iskolai lógás hátterében számos tényező állhat, például:

  • sikerélmények hiánya,
  • konfliktus a kortársakkal vagy a tanárokkal,
  • vagy akár iskolai bántalmazás is.

"A lógással a gyermek az elkerülést választja mint megküzdési stratégia, nem vállalja tovább az iskolai kudarcoknak való kitettséget, vagy a másokkal való konfrontációt, helyette inkább kilép a szituációból, ezzel egy ideig csökkentve a stresszt, ugyanakkor hosszú távon a belső feszültség tovább nőhet. Az iskolából kimaradó gyermekek fejében az iskola mint totális intézmény jelenhet meg, ahol szigorú szabályoknak és a tanárok teljesítménnyel kapcsolatos nyomasztó elvárásainak kell megfelelniük" - mondja a szakértő.

Hozzáteszi, hogy gyakori az is, hogy az iskolát meghatározónak tekintik a jövőbeli életút szempontjából, és ha sikertelenül alakulnak a tanulmányaik, csalódnak az intézményben.

Például ha egy gyermek bizonytalan a jövőjét illetően, vagy éppen egy kedvezőtlen életutat lát maga előtt és azt éli meg, hogy az iskola sem változtathatja meg ezt az utat, inkább a menekülést választja.
 

Ha hosszú előadást tartunk arról, hogy miért fontos iskolába járni, azzal csak rontunk a helyzeten

A pszichológus szerint szülőként fontos, hogy nyitottan forduljunk gyermekünk felé, próbáljuk feltárni, átbeszélni vele, hogy mi zavarja, és közösen dolgozzunk ki egy tervet az iskolába való visszatérésre. Elképzelhető, hogy gyermekünk nem tudja azonnal megfogalmazni, mi bántja, ekkor maradjunk türelmesek és ne erőltessük a beszélgetést.

"A legfontosabb üzenet az, hogy hiszünk benne, hogy képes legyőzni a problémát és ott leszünk mellette, hogy segítsünk. Kerüljük a hosszas előadást arról, hogy miért fontos iskolába járni, hiszen ahelyett hogy segítene, tovább ronthat a helyzeten azáltal, hogy a negatív figyelem megerősítheti és fenntarthatja a problémát.

Amennyiben betegségre hivatkozik a gyermek, érdemes átlátható szabályokat bevezetni, hogy mikor indokolt az otthonmaradás (például láz esetén), és ha betegség miatt marad otthon, akkor annak milyen keretei vannak (például ágyban kell maradnia, csökkenteni kell a digitális eszközhasználatot, valamint nem találkozhat barátokkal sem stb.).

Ha pedig nem beteg, de otthon marad, akkor érdemes szimulálni a tanulási környezetet: íróasztalhoz ülve elolvasni a tananyagot, pótolni a házi feladatokat, így kevésbé vonzóvá tehetjük az otthonmaradást" - javasolja Szajli Claudia. 

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja