Az első pár nap a szülőknek sem könnyű. Láthatjuk a gyermekünket reggel feszülten készülni, halljuk, ahogy bizonytalan hasfájásról vagy fejfájásról panaszkodik, felpróbálja az összes ruháját, majd megmarad a legegyszerűbb farmerénél.

Délután elmeséli, hogy senkit nem ismer még, miközben másoknak már széles baráti köre lehet, hogy próbál barátkozni, miközben fél a visszautasításoktól, hogy nem tudja, mivel induljon a kamaszok állandó népszerűségi rangadóján.

Az érzelmi megpróbáltatások mellett még a magasabb tantárgyi elvárás, a teljesítménykényszertől való félelem is aggaszthatja, és rengeteg szociális inger zúdul rá, melyek értelmezéséhez kevés az idő.

Az első három hétben szülők és gyermekeik együtt vergődhetnek különféle kétségek között az iskolaváltást, esetleg költözést követő új osztály miatt.

A gyermek arról számolhat be, hogy fél bemenni a terembe, egész nap egyedül van ott, nem beszélget senkivel, nem tud beilleszkedni. A helyzet odáig fokozódhat, hogy a gyermek sírva követeli a szülőtől, hogy írassa őt másik iskolába, vagy vigye vissza az eredeti osztályába.

A kedvét vesztett gyermek napközben is üzenetekkel bombázhatja a szülőt, hírül adva, hogy mennyire magányos és elszigetelt, hogy elege van mindenből és mindenkiből. Ebben a korban még könnyen kijelentik, hogy valószínűleg örökre magányosak maradnak majd, ám szülőként ne ragadtassuk magunkat szélsőséges jövőképek nézegetésébe.

Mit tehetünk érte, hogyan segíthetünk neki?

Köszönjük meg, hogy a bizalmába fogadott.

A legfontosabb ebben a helyzetben az a tudás, hogy a gyermekünket értékes személyiségnek tartjuk, és képesnek arra, hogy pár hét alatt be tud majd illeszkedni egy közösségbe, és ott baráti kapcsolatot fog tudni kialakítani.

Ne a kétségeinknek adjunk hangot, hanem annak a bizalmunknak, amit gyermekünk képességei iránt táplálunk.

Nyilvánítsuk ki, hogy nem a véletlen műve, hogy felvették őt az adott iskolába, hogy saját erejéből és tudásából jutott be oda, az iskola választotta őt, tehát a tudása és képességei alkalmassá teszik őt az iskolai elvárások megugrására. Erősítsük az önértékelését, mert a biztos és valós önértékelés az alapja annak, hogy a közösség is értékelje őt.

Adjunk alkalmat a beszélgetésre! A beszélgetés remek feldolgozási mód, ez azonban nem célzott témájú kikérdezést jelent, inkább alkalmat arra, hogy gyermekünk megoszthassa a gondolatait.

Ne azt kérdezzük, hogy mi volt az iskolában, inkább azt, hogy összességében milyen napja volt. El is sétálhatunk az iskola felé, hátha nyitottabbá válik arra, hogy beszéljen a napjáról. Ha szóba kerülnek az iskolai gondjai, nyugtassuk meg, hogy semmiképpen nem hibás a történtek miatt, és próbáljuk inkább a megoldások, mint a hibáztatás felé indulni. Kezeljük a helyzetet úgy, mintha úton lennénk, és nem egy rossz célállomásnál.

Természetes, hogy türelemre és időre van szükség ahhoz, hogy egy új közösség kialakuljon, és ennek az időszaknak mindig vannak csúcspontjai és hullámvölgyei. Azonban „az idő mindent meggyógyít”-féle közhely többszöri elmondása nem elég egy szorongó kamasz megnyugtatására.

Mondjuk inkább azt neki, hogy adjon időt arra, hogy kiforrják magukat az események, de ha nem oldódik meg a helyzet, nem kell időtlen időig olyan helyen maradnia, ahol nem érzi jól magát.

Higgyünk neki, ha azt mondja, hogy bántják vagy nem fogadták be, és tűzzünk ki egy dátumot arra, hogy mi az az időpont, ami után lépéseket teszünk a közösségváltás, vagy szakember bevonása felé.

Ha 3-6 hónapja fennáll a beilleszkedési nehézség, akkor érdemes arra gondolnunk, hogy pszichológusi segítséget vegyünk igénybe, vagy továbbálljunk. Biztosítsuk róla a gyermeket, hogy együtt fogjuk megkeresni azt a megoldást, ami számára a legjobb, hogy számíthat ránk, hogy mi mindig támogatjuk abban, ami neki fontos.

Össze is írhatjuk a lehetőségeket, ki és miben tud segíteni, és mi az a dátum, ami után nem kell a nehéz helyzetben maradnia. Ha elzárkózik valamelyik lehetőségtől, ne erőltessük. Ő az, akinek holnap is be kell mennie abba a bizonyos terembe, ő ismeri a saját erőforrásait, határait.

Szociális segítők az iskolákban

2018 óta minden iskolában dolgozik egy iskolai szociális segítő. Az osztályfőnök közvetítésével érdemes őt megkérni, hogy tartson az osztályban olyan foglalkozást, ami lehetőséget ad arra, hogy a gyermekek jobban megismerjék egymást, és ne csak közösség, de valódi csapat lehessenek.

Ha a gyermekünk életkorának megfelelő szociális képességekkel rendelkezik, pár héten belül lesz egy osztálykirándulás, vagy közös feladat, akár egy véletlen alkalom, amikor gyermekünk megmutathatja magát, és amit követően befogadja őt a közösség.

Pár hét múlva, amikor már ezer lehetőséget végigfuttattunk az agyunkon, ő valószínűleg nevetgélve fog kijönni az iskolából az új barátaival, és kinevet minket az aggodalmaink miatt.

Indexkép: Depositphotos.com