SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lakatlan szigeten hagyták kamasz lányukat a szülők, hogy megleckéztessék

Németh Noémi [cikkei] - 2021-07-15
Úgy gondolták, ez javíthat majd a lázadó 13 éves lány viselkedésén.
Lakatlan szigeten hagyták kamasz lányukat a szülők, hogy megleckéztessék

A kínai szülőpár nem volt elégedett 13 éves lányuk viselkedésével, ezért úgy döntöttek, hogy egy kihalt szigeten hagyják őt egy darabig - úgy gondolták, ennek hatására egy életre megtanulja, hogy ne lázadozzon minden ellen, valamint azt is, hogy mit jelent a nélkülözés - írta meg a Mirror.

A Santung tartományban, Rushan városától egy kilométerre található szigeten nincs se folyóvíz, se elektromos áram.

Nem hagyták teljesen magára a lányt: egy kínai túlélési szakértő is vele volt. Két nap után azonban sikerült felhívnia magára a közeli halászok figyelmét, akik értesítették a rendőrséget.

A rendőrök felszólították a szülőket, hogy vigyék haza a lányt, ám ők először vonakodtak. Végül mégis hazavitték, mert úgy látták, már a két napos száműzetés után is érettebben viselkedik gyermekük.
 

Nem ők az első szülők, akik így próbálnak nevelni

Pár éve egy japán család esete borzolta a kedélyeket: akkor a szülők az erdőben hagyták magára 7 éves kisfiukat büntetésből. A gyerek kavicsokkal dobálta a járókelőket a kocsiból, ezért kitették a járműből és elhajtottak. Kb. 500 métert tettek meg, majd visszafordultak, azonban már nem találták ott gyermeküket.

A kisfiú 6 napon át kóborolt egyedül az erdőben, melyben medvék is élnek, nincsenek lakóházak, így világítás sem, éjszakánként pedig nagyon alacsonyra hűl a hőmérséklet - több százan keresték éjjel-nappal és a fél világ aggódott érte. A körülményeket figyelembe véve már nem sok esély volt rá, hogy élve előkerül a gyerek, ám végül a 6. napon az eltűnésének pontjától 5 km-re találták meg egy régi katonai barakkban.

Indexkép (csak illusztráció): Melanie Wupperman fotója a Pexels oldaláról

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja