15 éves korukra a serdülő fiúk egy része valósággal megkukul. Maguktól olyan ritkán kezdeményeznek otthon párbeszédet, amennyire csak lehet, és a válaszaikat igyekeznek egy szótagos mormogásokra, motyogásra szűkíteni, a rövid szavak között is előnyben részesítik a sokatmondó „nem” szót, ami egész mondatok helyett is funkcionál. Nem beszélve a talányos „ühüm”-ről, ami minden helyett használatos joker-szó.

Jellemző viselkedésformájuk lehet, hogy hazaérve bemenekülnek a szobájukba, kérdésekre szűk kommunikációs módban válaszolnak, a faggatásra meg úgy bezárkóznak, mint a kagyló, amely odabenn épp egy igazgyöngyöt készül kiizzadni...

A teljes hallgatást a szülő hajlamos ellenségességnek érezni, vagy büntető, csenddel verő viselkedésnek értelmezni. Annyi szülő gondolta már végig, hogy mit rontott el, és hogy most veszíti el a kapcsolatát a fiával, ahány kamasz fiúgyermek van…

Miért hallgatnak a kamasz fiúk? Miről hallgatnak, mire hallgatnak egyáltalán?

Ne felejtsük el, hogy a kamasz fiú számára két-három év is eltelhet a mutálással való küzdéssel, amikor a megszólalás időnként kockázatos. Az egyik percben magas, majd hirtelen mély, rekedt, valósággal nyikorgó hangok törhetnek elő a torkukból kiszámíthatatlan pillanatokban és változatokban. Lássuk be, ez kockázatos vállalkozás, és egy kamaszt megmosolyogni végzetes hiba.

A fiúk és a lányok agyi fejlődése eltérő. A lányok beszédért és finom mozgásokért felelős agyi területe gyorsabban fejlődik a fiúkénál, akár hat éves eltérés is felfedezhető köztük a nyelvi különbségekben és a mozgás gráciájában. A kutatások szerint a szókincs ebben az életkorban azonos, de a lányok brilliánsabban tudják a mondataikban a szavakat és az empatikus kifejezésmódot ötvözni. A fiúk agyi érése valójában csak húsz éves korukban fejeződik be, és – ki hinné? – a legutolsó terület, melynek érése befejeződik náluk, az az agykéreg döntésekért, és a végrehajtó funkciókért felelős területe. Van mire várni a felelős megszólalással.

A kamasz számára úgy tűnhet, hogy a lányok, a nők – és különösképpen az anyjuk – egyszerűen bulldózerként küldik rá a szavakat, amelyek lehengerelik őket, amikor még nincsenek a saját eszközeik birtokában. Minél kevesebbet mondanak, minél kevesebbet adnak ki félkész magukból, annál kevésbé válhatnak nevetségessé.

A kamasz fiúk többsége úgy érzi, hogy csenddel kell védenie a még kialakulatlan énjét, zilált személyiségét. A hallgatás annak a jele, hogy egy biztonságos térre vágyódik, a kamaszkor összekuszálódott világában egy új nyugalmi állapotot keres, egy második születésre készül, annak minden kínjával és vágyakozásával. Minden erejével megőrizni szeretné a számára hitelesnek tűnő önértékelését, és egyelőre nem engedheti meg magának, hogy azt szétzúzza valaki.

Nem engedheti meg magának, hogy szavaival nyegleségét, kuszaságát, szorongását megmutassa. Teljes pompájában akar megmutatkozni majd akkor, amikor érett, felnőtt, döntései iránt felelősséget vállaló emberré válik. Gyengédségre vágyik, de a gyengédség iránti vágyának kimutatását a gyengeség jelének véli.

Addig a belső építkezés moratóriuma áll fenn. Leköti az érdeklődés a külvilág és a saját lelki rezzenései megértése, minden kezdődő felnőtt gondolata és érzése újdonságként robban be sérülékeny világába. Ahhoz, hogy nyugtalanító kérdéseire választ találjon, szüksége van csöndre, magányos órákra, önmegfigyelésre.

A hallgatás egyfajta vértezet, álarc is, ami mögé bújva megvédhetik magukat nemcsak a még alig értett világtól, de alig értett önmaguktól is.

A kamasz hallgatása szeretet kifejezés is. Ebben az életkorban az a dolga, hogy minden értéket, amit a családban és a társadalomban kapott, mérlegre tegyen, megmérje az igazságosságát, a helyességét, a valósághoz való viszonyát. Ha kérdőjelek vannak benne arra nézve, hogy a szavaink és a tetteink mennyire vannak egységben, nem mindig teszi fel a kérdéseit egyértelmű módon. Nem mondja meg, hogy szerinte nem igaz, amit mondunk neki – inkább hallgat. Szeretetből.

A kamaszkori hallgatás szülői oldalról időnként kibírhatatlan pokolnak tűnik. Könnyebb azonban kezelni, ha tudjuk, hogy mögötte többnyire egy érzelmileg sebezhető, de saját jó emberségére vágyódó, arra készülő serdülő rejtőzik. Megkönnyíthetjük a dolgát, ha mi is röviden beszélünk, kevesebb szót használunk, egyértelművé tesszük a kéréseinket, vagy írásbeli lehetőségeket is beviszünk a lehetőségek közé, üzeneteket, sms-eket, emoji-kat is használunk.

Megkönnyebbülés lehet a számára, ha értjük és elfogadjuk a csöndjét, ha magunk is találunk benne megnyugvást és értéket. A csendben mindig történik, mindig születik valami, és a legtöbb értékes dolog csendben tud megszületni.

Hiszen tudjuk, hogy a csend mögött épp a csodálatos, felnőtt fiunk születik meg.

Ha a kamasz fiú alig beszél a családban, az a normális fejlődés jele. Ha viszont a társaival, és senki mással nem beszél, az komoly jele annak, hogy segítségre van szüksége. Ameddig csak otthon hallgat, minden rendjén zajlik.

Indexkép: Depositphotos.com