Beszélnünk kell magyarul a családban, az óvodában, azért, hogy megismerjük, megszeressük a helyes, szép magyar szót. Az óvódapedagógusok fontos feladata kis óvodásaikat úgy nevelni, hogy legyen nyelvi öntudatuk és ízlésük, mert a nyelv a jelent és a jövendőt is szolgálja.
Főleg olyan környezetben, ahol a magyar családok, magyar gyerekek kisebbségben élnek.

Erdélyben dolgozó óvódapedagógusok vagyunk, egy vidéki településen, Kelementelkén, ahol a lakosság nagyrésze szociálisan hátrányos helyzetben él.
Az óvodát naponta 34 gyerek látogatja. A szülők arra kényszerülnek, hogy külföldön keressenek megélhetést, itthonhagyva a gyerekeket rokonokra, nagyszülőkre. Ezért ránk hárul a felelősség, hogy a gyerekekbe beoltsuk anyanyelvük szépségét, őseik hagyományát.

A néphagyományok ápolása minden korosztály számára fontos. Mindennapi életünkben népi kultúránk kincseivel ma már alig találkozunk. Ez a megismerési folyamat sok-sok örömforrást jelent számukra a játékban, a mesék, a mondokák átélésében és a kézműves alkotások megjelenitésében.

Megtanulják, mi miért volt régen, hogy mindennek rendje volt a paraszti világban. A készített tárgyak, játékok alapanyagai megtalálhatók az őket körülvevő természetben.

Ezzel segítjük az élhető világ szemléletének kialakulását is. Maros megyében minden évben megrendezik a "Kis tehetségek vetélkedőjét". Úgy gondoltuk hogy a körzeti szakasz levezetését felvállaljuk.
Lázas készülődésbe fogtunk, begyűjtöttük a szülők és a nagyszülők segítségével a tájegységünk jellegzetes népi alkotásait. A mi csoportunkhoz társultak gyerekek, óvónőjükkel Nyárádremetéről, Szovátáról, Sóváradról, az egész Kisküküllő mentéről Balavásárig.
Székelyruhába öltözött gyerekek, óvónők, számszerint több mint hetvenen voltak. Hozták településük legszebb magyar népmeséit, népdalait, népi gyermekjátékait, kedvenc magyar gyermekverseit.

Olyan keretbe ültettük a versenyt, ahol a gyerekek átélhették a régi időkben élt családok, gyerekek sorsát, ugyanakkor fontosnak érezhették magukat a segítségnyújtással. Szívesen és jókedvvel kapcsolódtak be a tevékenységbe, észre sem vették, hogy vetélkedőn vannak. Feldolgoztuk Móra Ferenc A páva című elbeszélését.
Anyagból megvarrtuk a páva testét, gyapjúval kitömtük. Tollakat festettünk meg és a páva testére ragasztottuk. A pávának hiányzott a farka.

A színpadot átalakítottuk egy falusi udvarrá: saját készítésű kerekeskúttal, sütőkemencével, szalmabálával, fakeritéssel, állatokkal népesítettük be. Belebújtunk a szereplők bőrébe. Kerekes Melinda óvónéni alakította Ferkót, a szegény kisfiút, Menyhárt Katalin óvónéni pedig az édesanyját.

Ferkó elmesélte az ő sorsát: nem járhat óvodába, mert az édesanyja egy szegény kenyérsütő asszony, akinek ő az egyetlen segítsége. Nincsenek játékai, sem ideje pajtásokkal játszani, nem ismer meséket, verseket, népdalokat. Ő hordja ki a kenyereket a méltóságos uraknak.

Egyik nap sírva panaszolta az édesanyjának, hogy ő szeretne egy olyan szép madarat, mint amilyent az egyik méltoságos úrnál látott. Ez a madár egy páva volt. Az édesanyja elmagyarázta neki hogy nem szegényembernek való madár, mert nincs semmi haszon belőle.
Ferkó úgy gondolta hogy elcseréli az egyetlen kendermagos tyúkjukra, amiről az édesanyja hallani sem akart. Nagyon szomorú lett. Ekkor édesanyja megmutatta, hogy nekik is van pávájuk (amit mi készitettünk), de Ferkónak nem tetszett , mert hiányoztak a színes farktollai, ezért az édesanya segítséget kért a résztvevő gyerekektől.

Elmondta, hogy az ő madaruk egy olyan madár, hogyha mesét, verset, népdalt vagy népi játékot hall, azonnal kinő egy tolla. A gyerekek szívesen jöttek segíteni, és a páva farka egyre több tollal gyarapodott. Ferkó meg egyre vidámabb lett, egyre jobban örült a sok szép mesének, versnek, népdalnak, népi játéknak. Minden résztvevő gyerek jutalomban és emléklapban részesült.
A legkiválóbbak oklevelet is kaptak Másnap a mi csoportunkból a gyerekek, az élmény hatására, szerették volna, ha nekik is lehetne saját pávájuk. Így hát aki szeretett volna, készíthetett pávát ceruza forgácsból. 

Ez jó példa a kisgyerekek számára, kihat későbbi életükre is. A hagyományok átélése, a népi játékok megelevenítése során megtanulnak egymáshoz alkalmazkodni, viselkedési formákat sajátítanak el. Átélik a közösen végzett munka örömét. A népmesék, versek, a népdalok, az énekes gyermekjátékok nyelvi fejlődésüket szolgálják. Hozzájárulnak ahhoz, hogy anyanyelvünk gazdagsága ne menjen feledésbe.

Óvónénik: Kerekes Melinda és Menyhárt Katalin

 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.