A mai világban azonban, ahol nemcsak a gyermeket szerezhet be minden információt fél perc alatt, a tekintélyelvű pedagógia nem működtethető. A paradigmák mentén új módszert kell találni, ahol a szülő támogató magatartásának segítségével a gyermek élvezettel tanul. Tudom, hogy vannak tantárgyak, melyek önmagukban is élvezettel, játékosan taníthatók. (testnevelés, rajz, ének, magyar, erkölcstan, hittan) De hogyan motiválható a gyerek, ha nincs kedve tanulni?  Az agresszió iskolában való megjelenése ( passzív, önagresszió) egy egészséges önbecsüléssel rendelkező gyermek esetében nem valószínű. 

A felismert problémát pedig egy szakértő, fejlesztőpedagógus, szociális intézmény heti egy alkalmas foglalkozással nem tudja megoldani. (Már amennyiben a gyermek hozzájut ilyen segítséghez?)

„…ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.”

Ha a gyerek azt érzi, hogy értéktelen, úgy is fog viselkedni. A napok nagy részét a törvényben előírtak szerint az iskolában töltik a gyerekek. Új és más szociális háló veszi őket körül. Ha sérülés éri őket már az iskola kapujában (a kezdet kezdetén) a következő 8 évükre ez hatással lesz. Olyan ez, mint a pánikroham. Nemcsak a Freud féle-katarzis hajtja őket, hanem az önszeretet, öndicséret hiánya is.

Hogyan segíthet e problémákban a pedagógus, aki rohanva halad, hogy a NAT által előírt követelményeknek megfeleljen? Úgy, hogy enged. (Kihasználva az ominózus 30%-ot)

S helyette tanítva – akár a tananyaghoz kapcsolva - táncoltat, énekeltet, beszéltet, s a gyerekkel együtt játszik, példát mutatva, figyelve szeretet.

„Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott

hazafelé menet?”

Elsődlegesen a beszéd – az értő figyelem -az, ami tapasztalatom szerint a leginkább hiányzik a gyerekeknek. Óráim elejét ezért mindig beszéddel kezdjük. 15 perc minden 45 percből. Hogy vagytok? Mi történt? Van-e valami, akit valaki szeretne elmondani? Van, hogy van, nagyon ritkán nincs. Az elsőleges válaszok, mindig a felszínen rejtező agressziót, gyűlöletet, hirtelen fellépő frusztrációt jelenítik meg. Ezt megoldani és békét teremteni ekkor még lehet. ne sajnáljuk rá az időt. Katasztrófa, ahogy a „felpörgött világban” mi is csak rohanunk. A gyerekek persze, hogy neurotikusak lesznek. Az elején biztos, hogy nehéz lesz és nem csak 15 percet visz el az órából. De később megtérül e befektetett idő. Lehet, hogy fél év múlva, de megtörténik. Arról nem is beszélve, hogy jóval könnyebb úgy oktatni, hogy nyugalom van.

„…hisz védekezni nincsen semmi kedvem,

mig nyomorult vagyok.”

Minden egyes némaságnak(önsanyargatás, belső vívódás) vagy kifelé zúduló idegességnek( bántalmazás, kiabálás, lökdösés) ott van az eredete, a gyökere. Egy hatalmas kiabálással- mintha a másik ott állna a hegyen- a düh nagy része kimegy az emberből. A gyerekből is. Próbálják ki!

De előtte irány az udvar. Ahol - ősz lévén - rengeteg falevél, gesztenye, makk van a földön-feltéve. Ha nincs nálunk labda- és csak rúgjuk azokat. Nem szervezünk csapatokat…csupán kiadom a vezényszót „foci”.

Elfojtott agresszió, befelé fordulás: gyertyagyújtás osztályon belül ( előtte persze engedélykérés - tűzvédelmi oktatáson tanultuk) és olyan hangon elmondani egy verset, vagy memoritert, hogy a gyertya lángján látni lehessen, hogy elmozdul (azaz mondod). Egy perc alatt az egész osztály csöndben lesz. A többség ugyanis hallani akarja, ahogy a társuk verset mond / vagy éppen nem és szólhatnak ezért nekem. Ugyanakkor a szégyenkező, magát belülről mardosó gyermek előtt is ott a lehetőség. „Hallatlanul” mondhat verset. El is mondja  és ne is, hiszen alig lehet hallani. Ki sem kell állnia, csak ül a helyén, még a gyertyát is odaviszem. S tudják mi a legmeglepőbb? Hogy azok, akik a legjobban akarták társuk bukását, ugyanolyan vággyal kérnek utána, hogy ők is kipróbálhassák. Innen jön a feladat. Egyből párba lehet állítani azzal, aki felé a dühöt érezte.

A gyerekek nagyon szeretnek játszani. De a játék nem feltételhez kötött. Az nekik jár. S ha játszunk, ahogy a project munkáknál is, az 5 (jeles) is jár, hiszen ha a játék során jutalmazok, pozitív visszacsatolást adok arról, hogy Ő értékes. Nemcsak szóban, hanem jegyben, minőségben is. Így lesz motivációja, hogy teljesítsen újra és újra. Rendszer lesz a játékból. S persze a játék során a mi munkánk, hogy az anyagot is belevigyük, úgy haladjunk.

A nehézségekkel küzdő gyerekek általában jóval játékosabbak. Gyors és azonnali visszacsatolást kapnak arról, hogy nyernek és ez a dühöt visszafordítja pozitív, kreatív energiává. Mit tudnunk játszani? Differenciálva az osztályt/csoportot:

Rajz, festést, kézműveskedés. Minden órán alkalmazható. Tanórán kívül, délutáni foglalkozásokon is.

Agresszió levezetésére alkalmas, de mi van ha a gyermek még a dühét szeretné megélni? S mi tanítási órán vagyunk …alig van már csak fél óránk, s a piszkálódás már szóbeli agresszióvá alakult, érezhető, hogy hamarosan „robban a bomba”? Ilyenkor a gyerek szájába rakjuk az ecsetet. (Nem írtam el.) A kezét hátra tetetjük vele és festenie kell, önarcképet. Harag-düh-koncentráció-nevetés- s végül kisimult arc lesz az eredmény. A műalkotást pedig átadjuk, hogy emlékezni tudjon önmagára. Ilyen, amikor mérges.

A tánc közösségformáló szerepe mindenki számára ismert. De vannak dühös, hisztis, állandóan háborgó, elégedetlen gyerekek, akik az egész osztályt egy pillanat alatt a feje tetejére állíthatják. A tánc ebben is jó. Néha csak a nagyívű, gyors, mozdulat elég. Másszor az ismétlés ad biztonságos nyugalmat. Harmadszorra pedig csak a „táncolj ritmustalanul”-elv érvényesül. Szabadságot adva a mozgásban és a zenében.

Ne féljünk az agresszív gyerektől, megérinteni, megszólítani bár őket a legnehezebb. Könnyebb és gyorsabb küldeni őket. De ha csak egyszer is megtapasztalja egy ilyen fiatal a bizalom erejét, a türelemét, a „másképp állnak hozzám”-érzését, az élete megváltozik. Elvégre mi is emiatt lettünk pedagógusok. E világmegváltó gondolat vezérel bennünket is mindennap az iskolába, hogy szeretetve, példát mutatva "...jó szóval oktasd, játszani is engedd..." a gyermeket!
 

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.